Az Azori-szigetek egyik tava.

Egy kutatás szerint nem a portugálok voltak az Azori-szigetek első lakói

Egy nemrég megjelent tanulmányban a kutatók konkrét bizonyítékokat találtak arra vonatkozóan, hogy a portugál felfedezők megérkezése előtt több mint 700 évvel emberek lakhattak az Azori-szigeteken.


Egy nemzetközi kutatócsoport bizonyítékot talált arra, hogy az Azori-szigeteken mintegy 700 évvel korábban éltek emberek, mint ahogy azt a korábbi bizonyítékok mutatták. A Proceedings of the National Academy of Sciences című folyóiratban közzétett tanulmány során a csoport az Azori-szigetek közelében található tavakból vett üledékmagokat vizsgálta – írja a Phys.org.

A bizonyítékok hiánya miatt a történészek eddig úgy vélték, hogy az Azori-szigetekre először 1427-ben érkeztek emberek, amikor Diogo de Silves portugál tengerész partra szállt Santa Maria szigetén. Az új kutatás során a szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy az Azori-szigetek egyes részein már körülbelül 700 évvel korábban is éltek emberek.

A kutatók üledékmintákat kezdtek gyűjteni a szigetek tavaiból, és tanulmányozni kezdték azokat. Az üledékminták azért szolgálhatnak történelmi bizonyítékként, mert a levegőben a tó felszínére, majd a tó fenekére hulló anyagot az idő múlásával új üledékrétegek fedik be.

Az üledékmagok elemzése kimutatta az 5-béta-stigmaszterol növekedését egy, a Peixinho-tóból vett, Kr. u. 700 és Kr. u. 850 közötti időszakra datált magrétegben. Ez a vegyület jellemzően a haszonállatok, például a tehenek és a juhok ürülékében található – egyikük sem élhetett az Azori-szigeteken az emberek megjelenése előtt.

A kutatók a faszénrészecskék emelkedését is észlelték (ami arra utal, hogy nagy tüzek égtek), valamint az őshonos fák pollenjeinek csökkenésére lettek figyelmesek. Az eredmények arra utalnak, hogy valaki felégette az erdőt, hogy több területet biztosítson az állatállomány számára.

A kutatók hasonló bizonyítékokat találtak a Caldeirão-tóból vett magokban is, amely egy másik szigeten található, bár ez körülbelül egy évszázaddal későbbi minta. Egy harmadik szigeten lévő tóból vett üledékben pedig nem őshonos cickafarkfűre utaló nyomokat találtak.

A leletek erős bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy az emberek már több száz évvel a portugálok érkezése előtt is jelen voltak a szigetcsoport területein. A kutatók elmélete szerint valószínűleg északi tengerészek járhattak arrafelé, akik rendkívül aktívak voltak abban az időben.

A figyelmetekbe ajánljuk