Az idei évben is segített az Asura Technologies csapata (x)
InDaHouse Hungary Egyesület

Az idei évben is segített az Asura Technologies csapata (x)

A társadalmi felelősségvállalás is a kisvállalati kultúra részét képezi, aminek keretében magunkért és másokért is tehetünk – ennek idén is különös figyelmet szentelt az Asura Technologies csapata.



Mindamellett, hogy több munkavállalójuk is aktív önkéntese az InDaHouse Hungary Egyesületnek, idén a cég számukra ajánlja fel az adományozásra szánt 1.500.000 Ft összeget, támogatva az egyesület munkáját és stabilitását a jövő évre nézve.

Ez nem volt kérdés, hiszen mindig is fontosnak éreztük a következő generációk támogatását, és igyekszünk évről-évre segíteni azon egyesületek és alapítványok munkáját, akik napról-napra tesznek a gyermekek fejlődéséért, ezzel talán inspirációt nyújtva a hozzánk hasonló kisvállalkozásoknak

mondta Kiss-Gy. Máté az Asura Technologies Zrt. vezérigazgatója

Az InDaHouse Hungary Egyesület 2014-ben alakult és célja, hogy az encsi kistérségben élő, kiskorú, hátrányos helyzetű gyerekek önmegvalósító, felelős, a saját sorsukat irányító, felnőtté váljanak, akik szülőként be tudják építeni a tőlük kapott támogatást a gyerekeik nevelésébe.

Ennek érdekében önkéntesek által megvalósított egyéni és csoportos fejlesztő foglalkozásokat tartanak és mentor programot működtetnek Hernádszentandráson és környékén. A 2021-es év az Egyesület életében egy nagy növekedést eredményezett. A gyerekek létszáma 150-ről 230-ra nőtt. A szervezetnek fontos segítséget jelentenek azon partnerek, akik a növekedés szervezeti és anyagi változásainak kezelésében, ezzel a stabil, kiszámítható működés megteremtésében támogatják őket.

InDaHouse Hungary Egyesület

​A karitatív tevékenység kiegészítésképpen az Asura Technologies legénysége közös dobozolásba fogott a karácsonyi vacsora előtt, ezzel támogatva a 18. éve működő Cipősdoboz Akciót. A tavalyi évben a céges karácsonyi ünneplések az online térbe szorultak, idén azonban újra lehetőség nyílik a személyes találkozókra és a céges események is közel a megszokott hangulatban telhetnek. A 27 darab közösen csomagolt, 14-17 éves szerényebb sorsú fiúknak szánt ajándékokat december 17-én le is adták a központi Cipősdoboz Várban.

Számunkra hihetetlen, hogy mennyit változott az elmúlt években az akció összekovácsoló ereje. Jó látni, hogy a magánszemélyek mellett a kis-, és nagyvállalatok egyaránt azonosulnak az üzenetünkkel, és aktívan támogatják a jó ügyet. Nagyon szépen köszönjük az Asura Technologies csapatának a 27 dobozt, amelyekkel együtt idén összesen 42 800 cipősdoboz gyűlt össze országszerte, és amelyeket még karácsony előtt eljuttatunk a nehéz sorsú gyerekekhez, felejthetetlenné téve az ünnepüket.

– nyilatkozta Szabó Márk, a Baptista Szeretetszolgálat marketingvezetője.

Asura Technologies Zrt. munkatársai is leadták dobozaikat

Asura Technologies Zrt.

A Cipősdoboz Akció egy zseniális kezdeményezés, hiszen minden háztartásban akad egy üres cipősdoboz, amiket megtölthetünk meglepetésekkel. Fontosnak tartottuk, hogy egy olyan korosztály legyen a célcsoportunk, akik számára az átlagosnál kevesebb ajándék érkezik az akció keretén belül. Remélem, hogy sikerül egy picit szebbé tenni számukra az ünnepet. Tudtuk nélkül a miénket már sikerült, csapatépítés szempontjából is egy jó hangulatú közös élmény volt az „együtt dobozolás”

tette hozzá Kiss-Gy. Máté, az Asura Technologies Zrt. vezérigazgatója

Az Asura Technologies-ról

A 2017-ben alapított, budapesti székhelyű Asura Technologies Zrt. mesterséges intelligencián alapuló videóanalitikai rendszereket és rendszámfelismerő szoftvert fejleszt járműazonosítási és biztonságtechnikai alkalmazásokhoz.

Szoftvermegoldásaik közös jellemzője, hogy integrálhatóak bármilyen parkolási, közlekedési vagy biztonsági rendszerbe. A vállalat Európában, Amerikában és Ázsiában van jelen.

2019 októberében 700 millió forint befektetéssel csatlakozott a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. által kezelt EXIM Exportösztönző Magántőkealap az Asura Technologies tulajdonosaihoz, ezzel ösztönözve a további innovációt és a nemzetközi piaci jelenlétet. 2020-ban a Magyar Innováció és Hatékonyság Nonprofit Kft. által alapított „Klímatudatos Startup” díjat nyert.

A koronavírus-járvány kitörésekor az Asura Technologies fejlesztette ki a hivatalos Házi Karantén Rendszer okostelefonos alkalmazást.

A figyelmetekbe ajánljuk