A Wright fivérek repülőjének egy darabja eljutott a Marsra

A Wright fivérek repülőjének egy darabja eljutott a Marsra

Természetesen a NASA segítségével.

NASA marsi drónhelikopterére, az Ingenuity-re egy kisebb darabot erősítettek az 1903-as Wright Flyer-ből. A robot az űrhivatal legújabb marsjáróján, a Perseverance-on utazik, amely 2021. február közepén érkezett meg a vörös bolygóra – írja a phys.org.

Az Ingenuity minden bizonnyal április 8-án hajthatja végre első manőverét. Ezáltal pedig történelmi pillanatnak lehetünk részesei, ugyanis ez lesz az első alkalom, amikor egy ember által készített tárgy repül irányítottan egy másik bolygón.

A repülő egy darabját az ohiói Daytonban, a Wright testvérek szülővárosában működő Carillon Historical Park adta át a NASA-nak Ezt a darabot a repülő bal hátsó szárnyáról szedték le. Amanda Wright Lane és Stephen Wright a fivérek rokonai elárulták, hogy Wilbur és Orville rendkívül büszkék lennének, hogy másodszor is sikerült nekik történelmet írni:

„Örülnének, hogy az 1903-as Wright Flyer I-nek egy kis darabja, elindította a repülőgépes űrkorszakot'

A világ első irányított repülését 1903. december 17-én hajtották végre. Az első repülés során Orville 39 métert repült 12 másodperc alatt, ezt egy azóta már híressé vált fényképen meg is örökítették. Ezen napon négy alkalommal is magasba repültek és az utolsó, a negyedik repülés volt az egyetlen, amelyet valójában irányítani is tudtak. Wilbur 279 métert repült 59 másodperc alatt.

A figyelmetekbe ajánljuk