1 euróért vásárolnak házakat Olaszországban
A röhejes összegekért megvásárolt házakra azonban kisebb vagyont költenek a tulajdonosok, de még így is kelendőek az olasz települések ingatlanjai.

Úgy tűnik sokan érdeklődnek az olasz települések azon akciói után, melyben 1 euróért árulnak lakatlan házakat alapos felújításért cserébe. Az olcsó házakat leginkább amerikaiak, illetve nyugat-európaiak vásárolták meg, de úgy tűnik vannak, akik nem igazán örültek az újabb lakóknak. Kiderült, hogy az eladott házak között voltak évtizedek óta üresen álló örökségek is – írja a hvg.

De miért jött létre a program?

Az elnéptelenedéstől veszélyeztetett városok önkormányzatai felajánlották a település felújításra szoruló lakóépületeit, melyekért 1 euróért lehet hozzájutni. Úgy gondolták, hogy ezzel nem csak a népesedés, hanem az állagmegóvást is meg lehet oldani.

A projekt nem meglepő módon sikeres, de az újdonsült tulajdonosoknak rengeteg munkájuk van a romos házakkal. Remek példa a chicagói, olasz származású Meredith Tabbone esete. Az általa megvett 18 századi épület földszintjén egykor lovakat tartottak, így vályú volt beépítve az oldalába és vaskampók lógtak a falakon. Sőt, amikor először belépett szalma is volt a földön. Szinte csak a falak álltak, de azok is meglehetősen rossz állapotban. Mindent neki kellett kiépítenie: a vezetékeket, ablakokat, ajtókat is, mellé pedig megvette a szomszédos lakást is, így a végösszeg negyedmillió dollár lesz.

Sambuca nevezetű településen a 16 önkormányzati lakás mellett további 100 magáningatlant vettek meg külföldiek. Vannak községek, ahol az önkormányzatok beszálltak a magáningatlanok ajánlásába is, mint például Castropignanóban vagy Biccariban.

A figyelmetekbe ajánljuk