2023-tól akár te is megvásárolhatod ezt a repülő motorkerékpárt

A Jetpack Aviation (JPA) speeder™ nevű repülő motorkerékpárjának „szabadidős" változata várhatóan 2023-ban kerül kereskedelmi forgalomba.


Néhány évvel ezelőtt a speeder™-et repülő járműnek tervezték hadseregek, a kormányok és kereskedelmi ügyfelek számára, logisztikai kiszolgálás és életmentés céljából. Most pedig a cég bejelentettte, hogy a szabadidős közlekedésre szánt változat 2023-tól lesz megvásárolható. A teljesen VTOL (vertical take-off and landing) technológiával rendelkező jármű képes szinte bárhol hatékonyan felszállni. – írja a Designboom.

A speeder™ akár 240 km/h sebességre is képes, a jetpack aviation járműve teljesen stabilizált - minimális pilótaképzésre van szükség - és könnyebb, mint egy 125 köbcentis motorkerékpár, miközben egyszerűbben repül, mint bármely más repülőgép a kategóriájában. Emellett képes lesz akár 240 km/órás sebességgel repülni, és szinte bárhonnan függőlegesen fel- és leszállni. az intenzív teszteket követően a speeder™ két különböző változatban kerül forgalomba: ultrakönnyű (UVS) és kísérleti kategóriás (EVS) kiadások lesznek elérhetőek.

Az előbbi vezetéséhez nem szükséges pilótaengedély, mivel a kiképzést a JPA vagy valamelyik engedélyezett oktatóközpontja biztosítja majd. Az UVS legfeljebb 18,9 liter üzemanyag szállítására lesz képes, és akár a 96 km/órás repülési sebességet is elérheti. A kísérleti változat működtetéséhez viszont magánpilóta-engedélyre lesz szükség, és szinte semmilyen üzemanyag- vagy sebességkorlátozással nem rendelkezik majd.

A motor nem az olcsóságáról lesz ismert: 380 000 dollárt ( 114 millió forintot) kell kipengetnie annak, aki a fellegekben akar szárnyalni.

A figyelmetekbe ajánljuk