Egy Bugatti-autó kormánya.

Az 1825 lóerős Bugatti Bolide a párizsi Festival Automobile International fesztiválon nyerte el a fődíjat.


Egy profi formatervezőkből álló zsűri a futurisztikus külsejű Bugattit Bolide-t választotta a világ legszebb hiperautójának a 36. Festival Automobile International párizsi rendezvényen. A neves versenyen, amely egyfajta autók számára meghirdetett „szépségverseny", a Bolide szerezte meg az első helyet, megelőzve három másik szintén klasszis jelöltet, köztük a Gordon Murray T.50-et, a Mercedes-AMG One-t és a Bac Mono 2-t – írja a RobbReport.

A Bugatti 2020 októberében mutatta be először a modell kizárólag versenypályára tervezett prototípusát. Az alacsony versenyautó karcsú vonalakkal, hatalmas motorháztető-nyílásokkal, hatalmas Le Mans-stílusú sárvédőkkel, óriási pilótafülkével, tetőn elhelyezett cápauszonyokkal, feltűnő hátsó szárnnyal és X-alakú hátsó lámpákkal rendelkezik.

A külső mellett a belső is rendkívül fontos, a szuperautót egy 8 literes, négy turbós W16-os motorral szerelték fel, amely az autógyártó állítása szerint elképesztő, 1825 lóerős teljesítményre és 1364 lóerős nyomatékra képes.

A gyártó idén augusztusban dobta piacra a 4,7 millió dollárba (1,4 milliárd forint) kerülő sorozatgyártású modellt, melynek a dizánja gyakorlatilag megegyezik az előbb említett díjnyertes prototípus külsejével.

A Bolide egy teljesen másfajta kihívás volt a tervezőcsapatunk számára, és egyfajta mentális kísérlet, ahol az autót a W16-os négy turbófeltöltős szívére csupaszítottuk vissza, és a legszükségesebb eszközökkel építettük újra, hogy megalkossuk az eddigi legextrémebb Bugattit

– mondta Achim Anscheidt, a Bugatti tervezési igazgatója egy nyilatkozatban.

A figyelmetekbe ajánljuk