sir alex ferguson

A filmet az edzőlegenda fia rendezte, a filmet Ferguson memóriavesztéstől való félelme is ihlette.


A Universal és az Amazon megszerezte a belföldi forgalmazási jogait egy Sir Alex Fergusonról szóló dokumentumfilmnek, amit a tavasszal be is mutatnak a szigetországban. A Sir Alex Ferguson: Never Give Int az edzőlegenda fia, Jason Ferguson rendezte és 2018-ban kezdtek el dolgozni rajta, amikor apjának agyvérzése volt.

Sir Alex Ferguson a sajtóanyagban azt mondta, hogy szeretett volna egy filmet a legszebb és legfontosabb emlékeiről arra az esetre, ha a memóriája az idős kórral cserben hagyná.

Az emlékeim elvesztése az egyik legnagyobb filmemem volt az agyvérzésem során 2018-ban. Lehetőséget kaptam, hogy újra visszaemlékezzek életem legfontosabb pillanataira, a jóra és rosszra egyaránt. Mivel a fiam rendezte, így bízhattam benne, hogy őszinte és intim képet kapnak majd rólam az emberek.

Mint ismert, Ferguson munkásosztálybeli családból küzdötte be magát a skót első osztályba, megjárva a Rangerst is. Edzőként aztán az Aberdeennel mindenki meglepetésére európai sikereket ért el, néhány kemény év után pedig a Manchester Unitedet középcsapatból szép lassan a világ egyik legjobb csapatává alakította. Irányítása alatt hosszú évekig a topon volt az angol klub, megnyerve ez idő alatt mindent.

A filmben megszólal majd gazdag, több generációnyi klasszist megélt pályafutásának néhány nagyobb játékoslegendája. Szerepel a filmben interjúalanyként Eric Cantona, Ryan Giggs, Gordon Strachan és Archie Knox is. De tartalmazni fog olyan archív felvételeket is, amiket még sose láthattunk. Remélhetőleg az Amazon lecsap a nemzetközi forgalmazásra is, mert akkor a tavaszi brit premier után hamar láthatjuk majd mi is.

(Forrás: Deadline)


A figyelmetekbe ajánljuk