Man working at desk

A motivációhiány mindenkit sújthat a karanténidőszakban. Mit tegyünk ellene?


A depressziós emberekre különösen jellemző a motiváció hiánya. Hogy is néz ki esetükben ez? Úgy érzik, nincs motivációjuk sportolni, barátokkal találkozni, vagy befejezni egy projektmunkát. Egy ördögi kör során ez a motivációhiány elkerülést, izolációt, önkritikusságot, perfekcionizmust és reménytelenséget vonhat maga után.

A motivációhiány ugyanakkor mindenkit érinthet. Mit tehetünk ellene?

1.Fogadjuk el, hogy nincs is szükségünk motivációra!

Bármilyen furcsán is hangozhat ez, az a gondolat, hogy motivációra van szükségünk, hogy elkezdjünk valamit, valójában akadályoz minket. Egyszerűbb tehát, ha elengedjük ezt. Válasszunk ki egy dolgot, amit szeretnénk csinálni és kezdjük el csinálni, akkor is, ha nehéz. Azt gondolhatjuk, hogy aki minden reggel sportol, vagy minden este naplót ír, nagyon motivált. Egy ilyen rutin kialakítása egyszerűen elköteleződést igényel, ami azt jelenti, hogy kitartunk mellette, akkor is, ha nehéz. Ilyenkor nem csak egy cselekedet mellett köteleződünk el, hanem egy-egy érték mellett is. Keressük meg, milyen értékek mellett köteleződünk el szívesen. Ilyen például az egészséges életmód is, elköteleződünk mellette, mert értékes számunkra és akkor is megteszünk érte mindent, ha nehéz és nincs motivációnk rá.

2.Kezdjük el azt, amire vártuk a motivációt!

Azt már tudjuk, hogy nincs is szükségünk motivációra ahhoz, hogy elkezdjünk valamit. Ám amikor elkezdtük, megjelenhet a motiváltság érzése arra, hogy folytassuk. Sportolás közben például megnő az energiaszintünk, ettől motiváltabbak lehetünk. A tevékenységek űzése közben önbizalmat érezhetünk (mert megéljük azt, hogy képesek vagyunk rá), ez pedig jutalmazó erővel bír. Ha még többet akarjuk érezni, még több ilyen tevékenységet szeretnénk végezni. Ezt csak akkor érezzük, ha el is kezdjük. Fogjunk tehát neki!

3.Jelöljünk ki célokat magunknak!

A céltalan ember nem is csoda, hogy nem csinál semmit. Tűzzünk ki célokat a következő napra, hétre, hónapra, évre. Ismét hangsúlyozandó, hogy ne várjuk a motivációt, ez csak passzivitáshoz, izolációhoz vezet. Inkább írjuk le céljainkat és csatoljuk ezeket értékekhez, melyeket nagyra tartunk. Kezdhetjük úgy, hogy kitűzünk két darab célt holnapra, négyet a hétre, hatot a hónapra. Kövessük nyomon ezeket. Meg tudtuk csinálni őket? Ha igen, miért, ha nem, miért nem?

4.Jutalmazzuk meg magunkat!

A feladatok, melyeket sikerül elvégezni, valószínűleg nehezek. Nagyon ügyesek, bátrak, kitartóak vagyunk tehát, ha végigvisszük őket. Adjunk valamilyen jutalmat magunknak a feladatunk végén, valamit, ami általában elégedetté tesz minket. Ez lehet egy egyszerű dicséret is. Aki beleolvas ebbe a cikkbe, az foglalkozik magával és a motivációjával, már csak ezért megérdemel egy dicséretet.

Végül, de nem utolsósorban pedig legyünk türelemmel. A motivációépítés változással, változtatással jár, ami sosem könnyű. Az értékek melletti elköteleződés folyamata nem egyszerű, de megéri nekiveselkedni.

(Forrás: Psychology Today)


A figyelmetekbe ajánljuk