Kylian Mbappé

Elmondta, hogy nem értékelte azt, amit klubja kommunikált róla átigazolási vágyát illetően, végig nagyon egyenes volt velük szemben.


Kylian Mbappénak jövőre lejár a szerződése a PSG-vel és egyértelművé tette már, hogy nem fogja meghosszabbítani, ugyanis a Real Madridba vágyik. Akár most nyáron is létrejöhetett volna a transzfer, de a klubja visszautasította a spanyolok 180 milliós gigaajánlatát. Most megszólalt a játékos is, akinem nem esett jól, ahogy csapata mindezt kezelte.

Személy szerint nem igazán értékeltem, hogy a PSG azt mondta, hogy augusztus utolsó hetében akarok távozni, mert ez szimplán nem igaz. Tolvajnak éreztem magam tőle. Már korán értesítettem őket a szándékaimról, még július végén. Abban a pillanatban, hogy eldöntöttem, hogy nem hosszabbítok, kértem a távozásomat, hogy a klub kapjon értem pénzt és tudjanak belőle pótolni. Próbáltam tiszteletteljes lenni, mondtam, hogy ha nem akarják, hogy távozzak, akkor maradni fogok.

Elmondta, hogy kötődik a PSG-hez, csak és kizárólag a Real Madridhoz távozott volna a nyáron. Továbbá ijesztőnek nevezte, hogy a klub tulajdonosa azt nyilatkozta, hogy a francia támadó sose fog ingyen távozni a klubtól. De leszögezte, hogy a teljesítményét nem fogja befolyásolni ez az egész sztori.

Ebben a szezonban sose fognak tőlem olyasmit látni, hogy ellazázok dolgokat, csak mert nem engedtek távozni. Túlságosan szeretem a focit, a PSG-t, meg magamat ahhoz, hogy akárcsak egyetlen meccsre is lazázzak.


A figyelmetekbe ajánljuk