Egy kismacska néz a paplan alól.

Nem kell megijednünk, de a macskák minden mozdulatunkat vizsgálják

Egy nemrég megjelent tanulmány szerint a macskák sokkal jobban hegyezik a füleiket, mint azt eddig hittük.


Az új kutatások szerint a macskád a tudatosság valamilyen szintjén mentálisan feltérképezi a térbeli helyzetedet a környezetedben található hangnyomok, köztük a beszédhangod alapján. A mások tartózkodási helyének beazonosítása a szocio-térbeli megismerés egyik formája, amely során az állatok mentálisan figyelik a csoport többi tagjának feltételezett lokációját, még akkor is, ha azok láthatóan nincsenek jelen az adott térben.

Az azonban nem teljesen világos, hogy ez a képesség mennyire fejlett a macskáknál. A jelenség feltárására japán tudósok egy igen szórakoztató kísérletet végeztek.

A Kiotói Egyetem kutatói több tucat házimacskával végzett tesztjei során egy-egy cicát egy olyan helyiségben helyeztek el, amelyet az állat jól ismert. Ebbe a szobába egy vezeték nélküli Bluetooth hangszórót tettek be, míg egy másik hangszórót a szobán kívül helyeztek el.

Ezután lejátszottak néhány hang- és helymeghatározási tesztkombinációt, hogy vizsgálják a macskák szocio-térbeli képességeit . A kísérlet legérdekesebb része az volt, amikor az egyik hangszóróból a macskatulajdonos hangjának felvétele szólt, majd néhány másodperccel később ugyanez a hangminta csendült fel a másik hangszóróból.

Az eredmények azt mutatták, hogy a macskák meglepődtek, amikor gazdájuk látszólag "teleportálódott" egy új, váratlan helyre

– írják a kutatók a tanulmányukban, megjegyezve, hogy az állatok nem reagáltak ugyanígy, amikor a hangszórókon keresztül ismerős macskahangokat vagy elektronikus zenét játszottak le.

Ezek az eredmények arra utalnak, hogy a macskák mentális reprezentációval rendelkeznek a láthatatlan gazdáról, és a gazdi hangjából feltérképezik az ember tartózkodási helyét, ami a szocio-területi megismerés bizonyítékát mutatja

– folytatták.

A kutatók szerint a tesztekből nem derül ki egyértelműen, hogy a macskákat a gazdi váratlan helyen való jelenléte lepte-e meg, vagy inkább annak látszólagos hiánya.

A jövőbeli "lehetetlen teleportációs" kísérletek talán segíthetnek ennek tisztázásában.

A külvilág mentális reprezentációja és ezek rugalmas manipulálása az összetett gondolkodás fontos jellemzői és alapvető aspektusai az állatok mélyebb megértésének

– tették hozzá.

Egyelőre csak annyit tudunk, hogy a szőrös kis barátaink biztosan követnek minket.

Forrás: Science Alert

A figyelmetekbe ajánljuk