Napindító gondolat – 08.09.
Hétfő reggel Leonardo DiCaprio gondolatait idézzük.


Zsenialitás

A nap idézete Leonardo DiCapriotól

Hamu és Gyémánt

Hétszeres Oscar-jelölt

Generációjának egyik legnagyobb művésze, akit karrierje során eddig hétszer jelöltek Oscar-díjra. Először 1994-ben, a Gilbert Grape mellékszereplőjeként – DiCaprio ekkor mindössze csak 20 éves volt. 11 évvel később, 2005-ben az Aviátor, 2007-ben pedig Véres Gyémánt főszereplőjeként tűnt fel a neve a jelöltek közt. Ezt követően hét évet kellett várni a következő jelölésig, ekkor azonban nem csak a Wall Street farkasa főszereplőjeként, de producereként is feltűnt a neve.

2016-ban azonban végre eljött a nagy pillanat, és a Visszatérő főszereplőjeként el is nyerte az aranyszobrot.

Utoljára 2020-ban a Volt egyszer egy Hollywoodban nyújtott alakítását értékelték jelöléssel az Amerikai Filmakadémia tagjai.

A figyelmetekbe ajánljuk