alvó ember
Mindenkivel megesett már, hogy volt egy nagyszerű ötlete közvetlenül elalvás előtt, majd másnap reggelre már el is felejtette azt. Egy új tanulmány szerint ennek oka van.

Az emberek az elalvás előtti pillanatokban egy kifejezetten kreatív szakaszt is tapasztalnak. Ez az úgynevezett N1-es fázis, azaz a hipnagógia, amely az a köztes állapot, amikor az ébrenlétből átkerülünk az alvási fázisba, az elme az alvás és az ébrenlét közötti határterületre helyeződik. A jó ötleteknek pedig ez a szakasz lehet a kulcsa, még úgy is, hogy mindössze 5 százalékát teszi ki az ember alvási szakaszának.

Az egyetlen bökkenő, hogy az elmúlt két évtizedben szinte egyetlen tudós sem tanulmányozta ezt az időszakot a Science Advances című folyóiratban megjelent új tanulmány társszerzője, Delphine Oudiette, a Párizsi Agyintézet idegkutatója szerint.

A tanulmány szerzői a kísérletüket a Thomas Edison által híressé vált technikára alapozták, aki állítólag úgy aludt el, hogy hogy közben mindkét kezében egy labdát tartott: amint elaludt, a labdák a padlóra estek, és felébresztették. Állítólag ezzel a módszerrel új, ragyogó ötleteket tudott felidézni – sokak szerint Salvador Dalí is használta a módszert.

A 103 résztvevővel elvégzett kutatásban a csoport egyik részét egy sor matematikai feladvány elé állították. Ezután húsz perc szünetet adtak a résztvevőknek, amely alatt egy tárgyat tartva fekvő helyzetben pihenhettek. Ha a tárgy leesett – feltehetően miután elbóbiskoltak – , a résztvevőket megkérték, hogy mondják el a kutatóknak, mire gondoltak, mielőtt elengedték volna azt. Ezután újra megkapták a matematikai feladatokat.

A szerzők azt találták, hogy azok, akik az N1 alvásig eljutottak, háromszor nagyobb valószínűséggel oldották meg a feladatokat, mint azok, akik szimplán ébren maradtak. Érdekesség, hogy az N1-es alvók hatszor nagyobb valószínűséggel oldották meg a feladatot, mint azok a résztvevők, akik a mélyebb, N2-es alvásba csúsztak át.

A tanulmány szerint az eredményük is azt bizonyítja, hogy N1-es alvási fázist a tudománynak jobban kéne vizsgálnia, hiszen nagy dolgok is kisülhetnek belőle.

Ettől függetlenül mindenki kipróbálhatja. Fogjunk egy teniszlabdát, és szundítsunk. Lehet, hogy egy nagyszerű alkotásra szerzünk inspirációt. Vagy csak simán kipihenjük magunkat.


A figyelmetekbe ajánljuk