A hazugság gyanújánál csak jobban oda kell figyelnünk arra, mit is mond a másik.


Korábban írtunk már a hazugság nonverbális, vagyis testi jelzéseiről, köztük a szem szerepéről a hazudozásban. Most a hazugság kognitív elemére is kitérünk.

A hazugságról szóló könyvek általában azzal kecsegtetnek minket, hogy képesek olyan nyomozói tudás átadására, amely által minden hazugságot leleplezhetünk. A való életben azonban nem mindenki Sherlock Holmes.

Mivel a hazugság nem más, mint hamis információk közlése, sokszor nincs is több dolgunk annál, hogy alaposan odafigyelünk az információkra, melyeket hallunk. Ha egy történet igen gyanús, kérdezzünk rá a részleteire. Amikor biztosra akarunk menni, kérdezzünk meg más embereket is, akik ott voltak.

Meglepő lehet, de az is működhet, ha nagyon szépen megkérünk valakit arra, hogy mondja el az igazat. Kivéve, ha pszichopatával, vagy egy manipulátorral van dolgunk. Bennük ugyanis nincs együttérzés.

Egy tanulmány arra volt kíváncsi, hogyan leplezik le az emberek általában a hazudozókat. A résztvevők csupán 2 százaléka válaszolta azt, hogy verbális és nonverbális jelek segítették őket, 98 százalékuk egy harmadik féltől, egyértelmű bizonyíték révén, vagy az illető vallomásából tudta meg az igazat.

Ha mégis Sherlockot szeretnénk játszani és nem akarjuk körbe kérdezni az ismerősöket, a kognitív hazugságészlelés lehet segítségünkre. Amikor valaki hazudik, több mentális erőfeszítésre van szüksége. Ezért tesztelhetjük a mondanivalót azáltal, hogy kognitív nyomást helyezünk a másik emberre.

Úgy tudunk kognitív megterhelődést okozni, ha arra kérünk valakit, csináljon valami mást is, miközben beszél, nézzen a szemünkbe, vagy mondja el újra egy másik sorrendben. Emellett kérhetjük arra is, hogy meséljen még többet a dologról, megkérdezhetjük azt is, hogy hogy nézett ki pontosan az a helyszín vagy esemény, ahol részt vett. Az is segít, ha ezeket a kérdéseket váratlan időben, hirtelen tesszük fel.

(Forrás: Psychology Today, itt és itt)


A figyelmetekbe ajánljuk