Ronaldo és Lukaku

Ronaldo és Lukaku

Zsinórban másodjára esik ki az EB-címvédő a nyolcaddöntőben

A belgák keretének többsége még nem is élt, amikor utoljára a válogatottjuk legyőzte a portugálokat.


A portugálok címvédőként, egy bivalyerős kerettel érkeztek a tornára, tele a szezonban hatalmas formát mutató sztárokkal Cristiano Ronaldotól Diego Jotán át Bruno Fernandesig. Ennek ellenére már az Európa Bajnokság nyolcaddöntőjében búcsúzni kényszerültek a belgák ellen. Utoljára 1989-ben kapott ki Portugália Belgium ellen, utóbbi mostani 26 fős keretéből 19-en nem is élték még akkor. Szóval történelmi győzelmet arattak mondhatni.

Kétségtelen, hogy két kifejezetten erős csapat találkozott egymással, ami akár a döntő is lehetett volna egy másik sorsolással. A portugálok viszont ezzel megismételték az előző torna eseményeit, 2016-ban ugyanis a spanyolok szintén címvédőként érkeztek a tornára és végül szintén a nyolcaddöntőben távoztak az Antonio Conte által vezetett olaszok ellen. Vajon a hagyomány folytatódik? 2024-ben minden kiderül!


A figyelmetekbe ajánljuk