Chadwick Boseman a Howard Egytemen tartott beszéde alatt, 2018-ban.
Az ösztöndíjat azok a diákok kaphatják meg, akik a kivételes művészi érzékkel rendelkeznek és "példásan képviselik Boseman értékeit".

Az év elején Chadwick Boseman egykori iskolája, a Howard Egyetem bejelentette, hogy a Fekete Párduc tavaly elhunyt sztárjáról nevezi el a művészeti tanszékét, most pedig a Netflixszel összefogva bevezet egy Boseman nevével fémjelzett, 5,4 millió dolláros ösztöndíjat, amely fedezi egy diák a négy éves tandíjának a teljes költségét.

A Variety szerint az első ösztöndíjat minden évfolyamból egy diák kapja majd meg (tehát egy elsős, egy másodéves stb.), ezután pedig minden évben egy elsőéves kedvezményezettet neveznek majd meg.

Ami a jövőbeli ösztöníjasok kiválasztását illeti, a Variety szerint az ösztöndíj "olyan diákokra fog összpontosítani, akik kivételes képességekkel rendelkeznek a művészetek terén, és akiknek szükségük van anyagi támogatásra", valamint olyan tanulókra, akik "példásan képviselik Boseman értékeit, különösen a kiválóságra való törekvést, a tiszteletet, az empátiát és a szenvedélyt".

Ted Sarandos, a Netflix társ-vezérigazgatója egy nyilatkozatban azt mondta, hogy bár Bosemant "túl korán elvették tőlünk", "szelleme mindig velünk lesz a munkájában". Sarandos azt is elmondta, hogy az ösztöndíj egy lehetőség arra, hogy "sok jövőbeli szuperhősnek" adjon esélyt arra, hogy ugyanolyan életre szóló élményben legyen része a Howardon, mint annak idején Bosemannak .

A figyelmetekbe ajánljuk