piramis maslow

A Maslow-piramisról mindannyian hallottunk már. De ki is az a Maslow, hogyan találta fel a piramist?


Abraham Maslow (1908-1970) elméletében választ próbál adni arra, ami a történelem során mindig is foglalkoztatta az emberiséget:

Mi értelme van tulajdonképpen az életünknek?

Maslow egy hétgyermekes család legidősebb gyerekeként jött világra Brooklynban. Szülei zsidó bevándorlók voltak, Oroszországból mentek az Egyesült Államokba. Gyerekkora boldogtalan volt. Anyja lakatot tartott a hűtőn, innen eredhet a piramis ötlete egyesek szerint, mivel éhes gyomorral nem tudott gondolkodni. Maslow-ot jogi pályára erőltették, ám ő 1928-ban szakított és elkezdte pszichológiai tanulmányait. Többek között Harry Harow és Alfred Adler keze alatt dolgozott. Adler egyébként korábban Freud kollégája volt.

Maslowot a humanisztikus pszichológiai egyik úttörőjeként tartjuk ma számon. Piramisa alapján fel kell fedeznünk életünk valódi célját, csakis így vagyunk képesek a beteljesült létállapot, vagyis az önmegvalósítás eléréséhez. A piramist a szükségletek hierarchiájának nevezik, melynek legalján helyezkednek el a legalapvetőbb szükségletek, vagyis a hiányszükségletek. Ezután jönnek a növekedési szükségletek, melyek csúcsán helyezkedik el az önmegvalósítás.

A hiányszükségletek között találjuk a fiziológiai (levegő, étel, víz, alvás), biztonság iránti (munka, lakás, pénz), valahova tartozás (intimitás, barátság, kapcsolatok), valamint az önbecsülés (elismerés, tisztelet) szükségletét. Ezek egymásra épülnek, de csak ezeket beteljesítve léphetünk tovább a növekedéshez.

A növekedési szükségletek közé tartoznak a kognitív (tudni, érteni, megismerni), esztétikai (rend, szépség, szimmetria), önmegvalósítás (személyes potenciál megvalósítása), valamint az én-transzcendencia (mások segítése, kapcsolódás valamihez, ami kívül áll rajtunk) szükségletei.

Maslow szerint mindenki rendelkezik olyan céllal, amelyet képes beteljesíteni, így meg tudja valósítani önmagát. A szakember úgy véli, ha valaki nem teljesíti be ezt a célját, tehát nem azt teszi, amire alkalmas, nyugtalan lesz akkor is, ha minden szükséglete ki van elégítve.

„Amit az ember meg tud valósítani, azt meg is kell valósítania."

─ mondja Maslow.

Forrás: Collin, C., Benson, N., Ginsburg, J., Grand, V., Lazyan, M., Weeks, M. (2012). A pszichológia nagykönyve. HVG könyvek, Budapest.


A figyelmetekbe ajánljuk