mae west

„Amikor rossz vagyok, akkor vagyok a legjobb" – érdekességek Mae Westről

Jóval Sharon Stone, Michelle Pfeiffer vagy akár Marilyn Monroe előtt már létezett egy legendás szőke. Őt pedig úgy hívták, hogy Mae West. Színésznő, az első igazi szőke szexszimbólum, provokátor, a huszadik század első felének ünnepelt sztárja. West emellett korának egyik legellentmondásosabb híressége volt és érdekes élettörténete tele van lehengerlő fordulatokkal.


A színpad lételem

Mae West első fellépése egy templomi ünnepségen volt, amikor mindössze ötéves volt. Tizennégy éves korára pedig már Baby Mae néven ismert vaudeville-i színésznőnek számított. Tizennyolc évesen, amikor ténylegesen felfedezték, nagyobb show-kban kapott szerepet. Az igazi áttörést pedig a Sometime című revü shimmy-tánca hozta meg számára.

​Sosem aggódott a hírneve miatt

Amikor West édesanyja észrevette, hogy túl sok időt tölt egy fiúval, arra biztatta lányát, hogy lépjen tovább. Amikor a színésznő belezúgott Joseph Schenck zenekarvezetőbe, az anyja azt javasolta neki, hogy tartsa nyitva a lehetőségeit...így aztán a zenekar összes többi tagjával randizni kezdett, egytől egyig. West fiatalon soha nem tartott férfit egy-két hétnél tovább maga mellett. Túlságosan lefoglalta a színpadi karrierje.

Szex, szex, szex

West később saját darabjaiban játszott, amelyeket Jane Mast álnéven írt. 1927-ben a Szex címűért tíz nap börtönre ítélték, és ötszáz dolláros bírságot kapott obszcenitásért. Jó magaviseletéért két nappal korábban szabadult.

Nem voltak rossz szokásai

www.flickr.com

Szemtelen viselkedése ellenére a férfiak és a hiúság volt Mae West egyetlen súlyosabb vétke. A színésznő nem ivott, illetve nem dohányzott.

Divat

mae west parf\u00fcm

Pinterest

Elsa Schiaparelli divattervező – Coco Chanel riválisa – tervezte West számos jelmezét. 1937-ben pedig kiadott egy Shocking nevű parfümöt, amelyet West felsőtestét ábrázoló üvegekben dobtak piacra. A kerekded szexszimbólum állítólag egy Coca-Cola palackot is megihletett.

Dalí múzsája

Il volto di Mae West

Pinterest

A Schiaparelli gyakori munkatársa, Salvador Dalí is múzsájának tekintette Mae Westet. Il volto di Mae West című festményén például a gyönyörű színésznőt lakásként képzeli el. Később szürrealista kanapét tervezett róla Mae West ajkai címmel.

Napjainkban pedig e két művet egyként láthatjuk a spanyolországi Figueresben található Dalí Színház-Múzeum Mae West-szobájában.

Tudta mi lesz siker

Mae West szerette volna egyik legismertebb színpadi karakterét, Diamond Lil-t a filmvászonra vinni. A kívánsága teljesült, és Diamond Lil lett A nő okozta vesztét Lady Lou-ja. A színésznő pedig nem csak arra bátorította a Paramountot, hogy az akkor még ismeretlen Cary Grant legyen a főszereplő, de ragaszkodott ahhoz is, hogy egy fekete színész is szerepeljen a filmben. Ez akkoriban meglehetősen kockázatos volt, de kifizetődött.

A film hatalmas sikert aratott, majd elnyerte a legjobb filmnek járó Oscar-díjat. West magasan szárnyalt és határokat tört át - a képernyőn és azon kívül is.

A figyelmetekbe ajánljuk