Britney Spears

Britney Spears

Britney Spears utált turnézni és egy vasat se kapott érte

Az énekesnő elárulta, hogy bár az elején élvezte a dolgot, abban a tempóban, amiben apja dolgoztatta, nem hitte, hogy valaha is mégegyszer kedve lenne egy turnéhoz.


Britney Spearst felszabadították családja gyámsága alól, ami kiterjedt az Instagram-posztjaira is. Azóta viszont az énekesnő egyre több információt oszt meg arról, milyen is volt ez a gyámság. Most nemrég arról beszélt, hogy az első három turnéja után megutált turnézni, köszönhetően az eszeveszett tempónak, amiben felléptették. Az énekesnő 1999 és 2018 között összesen 10 turnéja volt, emellett pedig 4 éven keresztül Las Vegasban is rezidens volt.

Tudom, hogy már nem játszom hatalmas arénákban a hangos bandámmal, de őszinte leszek, hogy nagyon kemény egy turné. Az első három évenben az iparban fantasztikus volt, de őszintén megmondom, hogy azután a három turné után abban a tempóban toltva nem hittem, hogy valaha is újra csinálni akarom. Utáltam.

Egyúttal arról is beszélt, hogy mennyire csodálatos érzés számára újra készpénzt tartani a kezében, ami az övé. A gyámság alatt ugyanis az énekesnőnek a tulajdonában nem lehetett készpénz, pénzügyeiről pedig a családja rendelkezett. Mint írja, a fellépéseiért gyakorlatilag egy vasat sem kapott, miközben keményen dolgozott az apja által szervezett, feszes turnékon.

Elmentem egy ATM-hez, és annyira büszke voltam a 300 dolláromra. És nem, nem szégyellem magam a családom miatt, amiért elnézték, hogy olyan sokáig nem lehetett készpénzem, miközben szédolgoztam magam értük. Szégyellem magam viszont Kalifornia állam miatt, amiért megengedték apámnak, hogy olyan keményen dolgoztasson, mint ahogy ő dolgoztatott engem azokban az években, úgy, hogy egy fillért sem láttam belőle.

(Forrás: Billboard)


A figyelmetekbe ajánljuk