Lemondott Britney Spears menedzsere: az énekesnő hosszú évek után visszavonul

Lemondott Britney Spears menedzsere: az énekesnő hosszú évek után visszavonul

Larry Rudolph, Britney Spears régi menedzsere lemondott pozíciójáról, miután hallotta, hogy az énekesnő a visszavonulást tervezi.


Több mint 2 és fél év telt el azóta, hogy Britney és én utoljára kommunikáltunk, és ekkor közölte velem, hogy határozatlan időre szüneteltetni szeretné a munkáját"

– írta Rudolph, – aki Spears fő menedzsere volt karrierje kezdeti évei, az 1990-es évek közepe óta– hétfőn egy levélben, amelyet Spears társgondnokainak, Jamie Spearsnek és a bíróság által kijelölt Jodi Montgomerynek küldött.

A mai nap folyamán tudomást szereztem arról, hogy Britney hangot adott annak a szándékának, hogy hivatalosan is visszavonul. Mint menedzsere, úgy gondolom, hogy Britney érdeke az, hogy lemondjak, mivel szakmai szolgálataimra már nincs szükség"

A Spears-botrány újabb fordulata pedig azután következett be néhány nappal, hogy a bíróság elutasította Spears kérelmét, hogy kiléphessen apja gyámsága alól. Jamie Spears 2008 óta felügyeli lánya személyes ügyeit, ezáltal minden autonóm döntéstől megfosztva. Az énekesnő kívánsága az volt, hogy apja feladatait az amerikai Bessemer Trust vagyonkezelő cég vegye át.

Az a kívánságom és az álmom, hogy mindez véget érjen. Vissza akarom kapni az életemet"

– mondta a Los Angeles-i Legfelsőbb Bíróság bírájának, Brenda Pennynek, miközben a család, az ügyvédek és a bírósági tisztviselők hallgatták. A szomorú hír azonban az, hogy a tárgyalás utána a Bessemer Trust lemondott Spears karrierjének és 50 millió dolláros vagyonának segítéséről és felügyeletéről.

(Deadline)

A figyelmetekbe ajánljuk