bill gates

Bill Gates és Melinda French Gates hivatalosan is elváltak, a most nyilvánosságra hozott bírósági dokumentumok szerint.


A bíróság által benyújtott végleges válási végzés szerint a két fél megállapodott egy „szerződésben", amelyet nem nyújtottak be a válóperben. Az iromány tartalmazza, hogy miképp osztják fel a vagyonukat, az adósságokat és a bírósági költségeket. Gates mindegyik gyermeke 18 éves vagy idősebb, ezért a bíróság nem állapított meg szülői vagy gyermektartási tervet.

A válást Melinda kezdeményezte még 2019-ben, miután kiderült, hogy férje kapcsolatban állt az elítélt szexuális bűnözővel, Jeffrey Epsteinnel. Erre azonban magyarázatot még senki nem tudott adni.

A válás bejelentésekor kijelentették, hogy az alapítványukat közösen szeretnék továbbra is vezetni, most azonban kétéves próbaidőt jelöltek ki, hogy kiderüljön, tudnak-e együtt dolgozni a jövőben.

(Insider)

A figyelmetekbe ajánljuk