Egy agy.

Amerikai tudósok forradalmi áttörést érhettek el az agykutatás terén

A Minnesotai Egyetem orvosi karának és a Massachusetts General Hospitalnak egy kutatócsoportja azt állítja, hogy a mesterséges intelligencia elektromos agyi stimulációval párosított alkalmazásával javította az emberi agy "specifikus funkcióit"


A tudósok azt állítják, hogy egy 12, epilepszia miatt agyműtéten átesett páciens bevonásával végzett vizsgálat során képesek voltak javítani a betegek mentális funkcióit, amikor az agy területeit kis mennyiségű elektromos energiával stimulálták. A műtét során több száz apró elektródát helyeznek el az agy több különböző régiójában, hogy rögzítsék az idegi aktivitást, és nyomon kövessék azokat a területeket, ahonnan a rohamok erednek– írja a Futurism.

A kutatók mindezen adatokat arra használták fel, hogy az agynak egy "belső kapszulának" nevezett régióját célozzák meg, amely szerintük a kognitív kontrollért felelős. Más szóval, ez az a terület az agyban, amely a jelek szerint lehetővé teszi, hogy figyelmünket egyik feladatról a másikra irányítsuk.

Ez egy potenciálisan forradalmi kezelés a mentális betegségekkel küzdők számára, mármint ha valóban kiderül, hogy a szélesebb közönség számára is hatásos. Bár a humán vizsgálat eredményei lenyűgözőek, a kutatóknak még hosszú utat kell bejárniuk ahhoz, hogy bizonyítsák egy ilyen súlyos orvosi beavatkozás szükségességét vagy hatékonyságát.

Az ingerlés célja az volt, hogy a betegek "visszakerüljenek a vezetőülésbe, és újfajta cselekvőképességet érezhessenek. Példaként említhetünk egy depresszióban szenvedő személyt, aki egyszerűen nem tud kilépni egy "megrekedt" negatív gondolatból. Mivel ez annyira központi szerepet játszik a mentális betegségekben, ha megtaláljuk a módját, hogy javítsunk rajta, az egy erőteljes új módszer lehet az ilyen problémák kezelésére

– mondta Alik Widge, a Minnesotai Egyetem orvosi karának pszichiátria adjunktusa és a tanulmány társszerzője.

Egy gépi tanulással felvértezett algoritmus segített a csapatnak elkülöníteni a betegek agyi aktivitásából és cselekedeteiből a kontrollképességeket.

"Ez a rendszer képes leolvasni az agyi aktivitást, "dekódolni" belőle, ha egy betegnek nehézségei vannak, és egy kis elektromos stimulációt alkalmazni az agyra, hogy átlendítse őket a nehézségen "

– folytatta Widge.

A kísérletben résztvevők arról számoltak be, hogy a szorongásuk javult, amint a rendszer működésbe lépett, főként annak köszönhetően, hogy nagyobb volt a kognitív kontrolljuk, és jobban tudtak összpontosítani.

A figyelmetekbe ajánljuk