vörösbor
A mostoha időjárás, valamint az egyre kényelmetlenebb járványügyi helyzet ellenére is nagyon úgy néz ki, hogy hamarosan beköszönt az igazi tavasz. A sok napsütés és jókedv mellett a Pannonhalmi Főapátság pincészetének remek boraival is kényeztethetjük testünket-lelkünket.


A tavasz eljöveteléhez most újdonságokat, különlegességeket, illetve kedvenceket egyaránt felvonultató válogatásokat és csomagokat állítottak össze a pincészetnél. Lássuk, miből válogathatunk!

Hárman Párban

Hárman Párban – ez lett a neve annak a borválogatásnak, mely a 2020-as parádés évjárat újdonságaiból merít 2-2 palackot egy csokorba. Benne a ropogós királyleányka és az egzotikus fűszeres tramini adta St. Martinus újbor, a vegetális jegyeket mediterrán tónusokkal ötvöző vitális Sauvignon Blanc, valamint a merlot, pinot noir és cabernet franc házasításából születő friss, ám komoly beltartalommal bíró Tricollis rosé szolgáltatnak különböző ételek, alkalmak, hangulatok kérdésére összetett választ.

Hemina

Hemina – mint fogalom, a szerzetesi közösség számára is különös jelentőséggel bír, a szó ugyanis a bencés testvérek napi borfogyasztási adagjára utal: nem meghatározott mértékegységet jelöl, hanem azt a személyre szabott egyedi mennyiséget, amit tiszta lelkiismerettel egy nap elfogyaszthatnak. A Hemina – legyen akár fehér- vagy vörösbor – a pincészet nagytestű, hordóban érlelt tétele, amely ennek ellenére jó ivású, lendületes ital elsősorban gyümölcshangsúlyos aromakészlete miatt. 3-3 palack Hemina fehérrel és vörössel töltötték meg a kartont, hogy a tavaszi hétköznapokat is ünneppé varázsolhassuk.

Rizling+

Rizling+ gyakorlatilag tiszteletadás favorit fehér szőlőfajtájuk, a rajnai rizling előtt, amely tökéletesen leképezi a termőhely adottságait, bora pedig fajtajelleges jegyein túl hordozza a borász szőlőfeldolgozási-borkészítési filozófiájának lenyomatait is. A Pannonhalmi Főapátság szőlőbirtokának több mint ötödét ez a fajta borítja, kínálatukban pedig két fajtabor formájában is szerepel: Rajnai Rizling birtokbor és Prior dűlő- és fürtválogatás.

A figyelmetekbe ajánljuk