Van egy hegy a Balaton-felvidéken, ami pont annyival van távolabb a parttól, hogy a kilátást tanúhegyek keretezzék, hogy még fényesebbek legyenek a csillagok, végeláthatatlanok a szőlősorok, és azok találjanak ide, akik valami különlegesre vágynak. Idén negyedik alkalommal „mozdul meg a hegy", mint afféle alvó vulkán, hogy izgalmas borokkal, csak erre az estére megnyitó helyszínekkel, koncertekkel, gitárzenével, fűben ülős piknikkel, vagy épp DJ-szettekkel várja az idelátogatókat.


A résztvevő közel 20 borászat egytől egyig azon dolgozik, hogy megmutassa ennek a vulkanikus hegynek a kivételes adottságait. De természetesen minden borászatnak, és minden bornak megvan a maga egyénisége. Ezért idén a laza hegymenet mellett egyfajta bortérképet is összeállítanak a szervezők: minden borászattól ajánlanak egy kiemelt bort, melyeket végigkóstolva kialakulhat bennünk a teljes kép a hegyről – még akkor is, ha mindegyiket nem is tudjuk megkóstolni.

A szőlősorok mentén barangolás, vagy a bazalt-falon üldögélés már önmagában kiránt a mindennapokból, de ha ez nem lenne elég, ott vannak a programok:

  • Akusztikus koncertek, Eszter játszik, Magyar Bori - Ralph Eimann duó, Havai Gábor, jazz-terasz a Full Live Duoval (Román Iván hegedű, Őri Jenő zongora), balkáni rezesbanda, lesznek csendesebb chill-teraszok és DJ-szettek is.
  • Kiemelt borok és melléjük finomságok: BBQ és füstös ételek, vegetáriánus konyha, langalló, fatüzelésű kemencében sült pizza, egytálételek és borkísérők.
  • A nulladik napon, szeptember 3-án Ugron Zsolnával és Eke Angélával kortárs verses boros est lesz a Magyar Katalin & Kardos Dániel duó közreműködésével a Borbolt a völgyben kertjében
  • A fesztivál másnapján, vasárnap „másnapos reggeli piknik" a Zöldülő teraszon hidegtállal, egytálétellel, fonott kaláccsal, uborkás limonádéval, frissitő smoothie-val és kávéval.
  • Résztvevő Pincészetek: Szászi Birtok, Hóbor Pince, Hoffmann Pince, Tarányi 1780, Gilvesy Winery, Napvirág Pince, Boksay Pince, Bajnóczy Pince, Pláne Badacsony borterasz X Földi Bálint, Nyári Pince, Molnár Pince, Angyal Pince, Kutyakaparó, Killer Pince, 2HA Szőlőbirtok, Pap Wines, Szent György-Pince / Kiegészítő programok: Borbolt a völgyben, Zöldülő terasz.

    A Szent György-hegy egyszerűen „beleszeretős". Amikor először itt jártam, tudtam, hogy vissza akarok térni. Rengeteg különleges ember talált itt otthonra, akiket összetart a természet, a szőlő és a bor szeretete. Az első Szent György-hegy hajnaliggal is ezt szerettük volna megmutatni, és ezt a missziót idén is folytatjuk. A részvételt limitáljuk, hiszen mind a vendégeknek, mind a vendéglátóknak fontos, hogy tudjanak kapcsolódni, s egy kellemes estét tölthessünk együtt a hegyen kalandozva. Azt gondolom, hogy aki egyszer eljön, sosem felejti el" ­

    – mondta Budavári Dóra, az esemény megálmodója, aki idén pop-up borboltot is nyitott Borbolt a völgyben néven.

    A 2021-es Szent György-hegy hajnaligra az interneten megvásárolt jegy ellenében lehet belépni. Belépéskor a jegy és a védettségi igazolvány bemutatása után minden vendég kap egy Szent György-hegy hajnalig poharat, egy térképes programfüzetet és egy karszalagot.

    Jegyvásárlás: https://tixa.hu/szgyh2021

    EVENT: https://www.facebook.com/events/239039384067393/

    A figyelmetekbe ajánljuk