Úgy látszik a nagy italmárkák célul tűzték ki, hogy az eddig sikeres, jó bevált receptjeiket zsebre rakják, és valami teljesen más felé kacsingassanak.

Mutattunk itt már be szalonnás sört, de a Coca-Cola például az alkoholos italok piacára törne be, míg a Pepsi nyugtató itallal rukkol elő a közeljövőben.

Most egy újabb nagy múltú italgyártó jelentette be a nagy dobását:

a több mint 120 éves S.Pellegrino kávé ízű szénsavas vizet dob a piacra.

Igen, kávés ásványvizet.

Az eddig inkább gyümölcsös ízvilágokat gyártó S.Pellegrino itala az enyhén koffeines, Essenza termékcsaládhoz tartozik majd, és rögtön három ízzel is előrukkolt a márka: a vanília-kávé, kakaó-kávé és karamell-kávé trió kerül a polcokra.

A vállalat minden bizonnyal érezhette, hogy az éles váltás és kombináció magyarázatra szorul, és nem sok ember nyála fut össze a kávés víz hallatán; ezért sajtóközleményben tesznek ajánlást a termékek fogyasztásához. Ebből kiderül, hogy rendkívül fontos, hogy mit csipegetünk az ital mellé: a vaníliás kávéhoz például friss bogyós gyümölcsöket és dióféléket ajánlják, a kakaó és kávé ízű vízhez az aprósüteményeket, a croissant vagy a muffint írják, míg a karamella-kávé mellé a fehér cheddar sajt és alma- vagy körteszeletek harmonizálnak – állítólag.

Twitter/S.Pellegrino

Szinte már meg sem lepődünk, hogy a kávés vizek nullkalóriások, és sem cukrot, sem édesítőszert sem tartalmaz. Ugyan még itthon nem kapható, de minden bizonnyal rövid időn belül a magyar fogyasztók is kipróbálhatják az elvileg pörgető, frissítő és hidratáló kávés ásványvizet. Az Amazonon egyébként már rendelhető, és a kiskereskedelmi áruk 5,99 dollár.

(Delish)

Friss

3 légzéstechnika, amellyel könnyebben álomba ringathatod magad

A hosszú munkanapokkal, különféle feszültségekkel, szülői kiégéssel vagy más érzelmileg kimerítő helyzetekkel teli, elfoglalt és gyors tempójú társadalmunk megnehezítheti a valós relaxációt, a kikapcsolódást és a pihentető alvást. Rengetegen küszködnek valamilyen alvásproblémával, ám egyes légzőgyakorlatot segíthetnek megnyugodni, s ezzel együtt elaltatni minket.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Megjelentek a Volt egyszer egy...Hollywood soha nem látott jelenetei

A Harper Perennial bemutatta Quentin Tarantino Volt egyszer egy...Hollywood című készülő regényének hivatalos előzetesét, amely tele van eddig soha nem látott felvételekkel a rendező kilencedik nagyjátékfilmjéből.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Egy óriási fényes spirált figyeltek meg a Csendes-óceán felett

A jelenség még június 18-án jelent meg, az eseményről pedig több felvétel is készült.
TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS
A figyelmetekbe ajánljuk