Szerelemgyereknek indult, hatalmas siker lett: íme az új magyar „champagne”
Pearl&Z

Szerelemgyereknek indult, hatalmas siker lett: íme az új magyar „champagne”

Hogyan jön képbe kétszer is Ausztria egy furmintból készült magyar pezsgőnél, aminek legelső „példánya” azonnal rangos díjat nyert?

A 2021-es Winelovers 100 teszten egy ország ismerhette meg a Pearl&Z nevét:

a pincészet a teljes ismeretlenségből érkezve, a legelső forgalmi tételével szerezte meg a pezsgők között a harmadik helyet, csak két hazai abszolút nagyágyú tudta megelőzni.

Az egri szőlőből készített Pearl&Z Prestige Brut története tulajdonképpen Tokajban kezdődött. A TV-műsorokat gyártó céget vezető közgazdász Závodszky Zoltán 2007-ben vásárolta meg másodmagával a Tokajicum borászatot, majd abból kiszállva Egerben indította el a Divinus pincészetet, valamint szerzett részesedét a Creatura Wine-ban.

Nem mondanám magamat befektetőnek, mert aki befektetésként tekint egy borászatra, az elég vakmerő. A bor inkább érzelmi ügy nálam

– magyarázza Závodszky Zoltán.

Ezzel együtt, akárcsak a fő cégénél, a profizmus az általa tulajdonolt pincészeteknél is alap; jól mutatja ezt a Creatura Wine Gloriandus borának legmagasabb pontszámmal elért aranyérme Közép-Európa egyik legnagyobb vásárán, a 2021-es krakkói Enoexpón.

Pearl&Z

A Pearl&Z a két említett egri projekttől teljesen független történet és más az indíttatása is.

Pezsgő- és champagne-rajongóként pár éve elhatároztam, megmutatom, lehet olyan magyar pezsgőt készíteni, ami nemzetközi összevetésben is megállja a helyét.

Ehhez első lépésként Ausztriából vásárolták a mai ismeretek szerint itthon őshonos furmint klónokat.

Elmondtam több szakértőnek, hogy a legjobb pezsgőt szeretném készíteni, erre ők egyhangúlag az osztrák klónokat javasolták.

Az első, díjnyertes tétel még 100 százalék furmintból készült, 2021-ös évjáratba már kerül 25 százalék chardonnay, a végcél valahol 50-50 körül lesz.

Elvi kérdés volt számomra a magyar alap. Egy fajtatiszta chardonnay pezsgő Magyarországról csak egy a sok közül a pezsgők világában, a furmintra azonban felkapják a fejüket. Az már csak megérzés volt, hogy a furmint nemcsak érdekes történet, de valóban kiváló alapanyag is

– teszi hozzá Závodszky Zoltán.

Pearl&Z

Az alapbor elkészítéséhez és a pezsgősítéshez Bálint László DipWSET, Nemzetközi Borakadémikus kérte fel tanácsadónak, mivel „hatalmas tudással rendelkezik, és széles rálátása van a nemzetközi piacra”.

A szakember javaslatára kanyarodott vissza a Pearl & Z projekt még egyszer Ausztriába, egészen pontosan a Burgenlandban található Szigeti pezsgőpincészethez.

„Az egri borászatainkkal készítettünk már kifejezetten jó pezsgőt, de a Szigetinél tett látogatáskor rájöttem, a nemzetközi sikerhez valóban rájuk van szükség. Gyakorlatilag a pezsgők Rolls-Royce gyárába csöppentünk

– emlékszik vissza a közgazdász-üzletember.

Szerinte a „pezsgőkészítés technikai sport”, a megfelelő eszközök, technológia saját erőből történő biztosítása hatalmas befektetést igényel, Burgenlandban pedig mindez már a legprofibb szinten adott volt, miután a Szigetinél Európa 350 borászatának készítenek pezsgőt.

Závodszky Zoltán és Bálint László

Pearl&Z

Miután egymás tenyerébe csaptak, azonnal megkezdődött a munka. Már a szőlőművelés és a szüret is az osztrákok útmutatásával zajlott Egerben, a kész alapbort pedig Golsba szállították pezsgősítésre. A végső cukortartalom, vagyis a dosage beállításához egy újabb nagy nemzetközi tapasztalattal rendelkező szereplőt vont be Závodszky Zoltán: a Varros & Co. tulajdonosai vettek részt az utolsó fázisnál a kóstolásban.

Az eddig kizárólag champagne-ok és burgundi borok magyarországi forgalmazásával foglalkozó cégnek annyira megtetszett a Pearl&Z víziója, hogy elvállalták, itthon és külföldön egyaránt képviselik a márkát.

Pearl&Z

A Pearl&Z egy tényleg kompromisszumok nélküli ital, ami csak a pezsgők iránti rajongásról és a minőség iránti elkötelezettségről szól

– mondja Závodszky Zoltán.

A maximalizmus kívül-belül tetten érhető: a pezsgő csomagolása még azért nem végleges, mert a dugót leszorító úgynevezett kosár tetejére mindenképpen a saját logójukat szeretné, ehhez azonban szerszámot kell gyártani Párizsban, aminek az átfutási ideje fél év.

Nem csoda, hogy a visszajelzések itthon és külföldön egyaránt pozitívak.

Sokszor mondják a magyar pezsgőkre, hogy kiérezni bennük a fajtát és a borvidéket, ahonnan származnak. A mi célunk éppen az volt, hogy egyik se domináljon, hanem kizárólag a pezsgős jegyek legyenek jelen. Úgy gondolom, ez kell ahhoz, hogy a Pearl&Z nemzetközi elismerést vívjon ki magának.

Az üzletember a világot legfeljebb lenyűgözni akarja az új márkával, letarolni semmiképpen. Az első évjáratból mindössze 3500 palack készült, éttermekbe és pár privát vásárlóhoz fognak eljutni, a mennyiség később is meg fog állni évi 10 ezer palacknál.

Nincs más célom vele, mint egy kicsivel hozzájárulni ahhoz, hogy az emberek megismerjék és elkezdjék fogyasztani a magyar pezsgőt. Hogy az is bejárhassa azt az utat, amit a sikeres magyar borok egy-két évtizeddel ezelőtt már bejártak és amire szerintem a magyar pezsgők is képesek.


A figyelmetekbe ajánljuk