sör, pohár sör

Egy egészen megosztó sörtípus lehet hamarosan sokak kedvence

Az Alaskan Brewing Company legdíjazottabb söre egyben a legellentmondásosabb is.


Azok, akik szeretik a Smoked Porter nevezetű sört azt mondják, hogy a tőzeges íz emlékezteti őket a tábortűzre és az ínycsiklandó skót whiskykre. A sör debütálása óta eltelt 23 év alatt azonban a vásárlók többször is megkérdezték Geoff Larson sörfőzőmestert és alapítót, hogy mit használt a különleges íz eléréshez,

Ennek ellenére a füstös söröket nehezen tudják eladni a sörfőzdék. Egyszerűen túl megosztóak. De ahogy egyre több sörfőzde próbálkozik különböző intenzitású és stílusú sörökkel, a füstölt sörök új közönségre találnak.

Egykor szinte minden sörnek füstös íze volt. Ez nem annyira stilisztikai döntés volt, mint inkább a sörfőzési folyamat elkerülhetetlen része. Egy ideig szinte az összes malátaszárító kemencét tűzzel fűtötték. S ahogy a hő emelkedett, füstös ízzel itatta át a szemeket. Ám a fejlődő technológiának köszönhetően új malátakészítési eljárásokat találtak fel, ekkor már képesek voltak a malátaszemeket közvetett hőforrásokkal pörkölni, ami megszüntette a grillezéshez hasonló füstös ízt.

A füstölt sörök azonban nem mindenhol mentek ki divatból, Lengyelországban és Németországban meghatározó történelme és kultúrája volt, az utóbbi években pedig egyre több amerikai sörfőző is elkezdett kísérletezni a stílussal.

A sörfőzők éppúgy belelátnak a történelem sarkaiba, hogy felelevenítsék az ismeretlen stílusokat, mint ahogyan kísérleteznek, hogy újakat hozzanak létre.

– mondta Brian Alberts sörtörténész.

Most úgy tűnik, hogy az eredeti stílus nagyon is visszatérhet a divatba.

Az egyes sörtípusok iránti érdeklődést többek között úgy tudják felmérni a szakértők, hogy megnézik, hány nevezés érkezik az adott stílusban egy-egy adott sörversenyre. Chris Swersey, a Sörfőzők Szövetségének versenyigazgatója szerint a Great American Beer Festivalra benevezett füstölt sörök száma az elmúlt években folyamatosan emelkedett. Nem olyan mértékben, mint más fajtáknál – például a savanyú verzió –, de eléggé ahhoz, hogy jelezze, hogy a füstölt sörök ismét teret hódíthatnak.

Így nem ez lenne az első eset, amikor egy megosztó sör szilárdan a mainstream részévé válik. Nem is olyan régen az IPA-kat, amelyeket ma lágynak tartanának, túl keserűnek vélték sokan. Mostanra pedig az egyik legnépszerűbb sörtípus. Érdekes, hogy az emberek ízlése miképp változik.

(food52.com)

A figyelmetekbe ajánljuk