Füstfelhő a Káli-medencéből

Füstfelhő a Káli-medencéből

A karanténidőszak alatt sokan kiművelték magukat a konyhában. Az otthoni főzőcskézésből viszont kevesen vállalkoztak egy étterem megnyitására. Köveskálon pont ez történt. Megnéztük, hogy sikerült.


A balatoni vendéglátás nagy részét nem kell félteni a nyári hónapokra. Ha bármi jót el lehet mondani a pandémiáról, akkor az belföldi turizmus fellendítése lehet – persze, ha eltekintünk attól az apró részlettől, hogy előtte hónapokig kivéreztette azt.

A Balaton gasztronómiai szempontból is lefedi az egész országot: a régi klasszikusok kedvelői ugyanúgy megtalálják az évtizedes slágereket, ahogy az újhullámos Instagram-kompatibilis ínyencek is.

A két tábor között (ha léteznek egyáltalán táborok) egy dologban biztosan kompromisszum húzódik: nehéz nem szeretni a környéket.

A Káli-medence pedig az egyik legszebb – ha nem a legszebb – területe a Balatonnak, így az itt lévő vendéglátóhelyek jókora hendikeppel indulnak. Ezért is voltunk kíváncsiak az újonnan nyílt Káli Gourmet éttermére.

A verseny nyertese 

Jó és rossz hír is egyben, hogy a már említett környék tényleg ellopja a show nagy részét: a helyszín a Káli medence szívében, Köveskálon van, annak is a legszélén. Nem is volt kérdés, hogy Révfülöptől biciklire váltunk. Minden pillanatát megéri kiélvezni a térségnek.

Hozzá kell tenni, hogy a mostaninál jóval kedvesebb időben voltunk; de aki nem fél, hogy lefordul az ülésről a kánikulában, mindenképp ajánlott bicajra pattannia. Mondjuk aznap pont hiány volt belőle: ekkor haladt át az ország egyik legnagyobb oldtimer autós versenye, a BALATON CLASSiC.

A résztvevők meg is töltötték az éttermet, amely szép kihívást jelentett a frissen nyílt hely személyzetének. Pláne a szakácsnak, de erről később.

Odaérve csak egy jéghideg fröccs járt az eszembe, abból pedig van bőven. A bistro egyben delikátként is üzemel, ami bőséges választékot nyújt a régió italaiból. És mivel a Balatonon a borok mellett fellendülőben van ginfőzés, ezért azokat sem illik kihagyni – a tonikokról és limonádékról nem is beszélve.

Az elsősegélyt jelentő fröccs és gin-tonik kortyolgatása közben a Káli Gourmet terasza még kiválóbb élmény. Nem is ebédelni jöttünk, inkább nyaralni. Hiába parkoltak a jobbnál jobb autók, a Hegyestű panorámája még így is utcahosszal vezet.

Füst és család

Varga László

Az étterem tulajdonosa egyben a hely séfje is. Varga Lászlóról, a Balatoni Kör elnökségi tagjáról van szó, aki a pandémia tavaszi lecsengése után – kis túlzással – az otthoni sütés-főzés után gondolt egyet, és megnyitotta a megújult Káli Gourmet Bistrót.

Segítségül pedig hívta a családot is.

A teraszt felesége pásztázza, a vendégeket pedig – többek között – lányuk szolgálja ki. Az étlapot ugyanez a koncepció tükrözi: az ételek hétről hétre változnak, kis túlzással, attól függ, hogy éppen milyen kedve van a szakácsnak.

A jó hír, hogy az ételek minősége bőven megugorják az egyszerű vasárnapi ebédek színvonalát; mindezt úgy, hogy nem veszítette el a klasszikus, házias konyha jellegét sem.

A hely egyik fő jellegzetessége egy magyar találmányú speciális füstölő, amivel szinte mindent, még a csokitortát is megfüstölik. Rendelésnél a BBQ fogásokkal nem lehet hibázni.

Hogy ennyire azért ne legyen könnyű, mi egy könnyedebb főételt és az előételek és egyben az étterem nagyágyúját választottuk: lazacos pappardelle, spenóttal és caprival, illetve füstölt velőcsont. A dehidratáció ellen pedig balatoni borok, gin-tonik és limonádé.

Az ételek tálalása is ötvözi a fine dining precízségét az otthoni konyha egyszerűségével. Amellett, hogy ízben beleköthetetlen ételeket kóstoltunk, minden falatot külön meg kell becsülni, hiszen tényleg egyetlen ember munkáját dicséri. Mondani sem kell, hogy a tészta házi recept alapján készült, könnyed és omlós lazachússal, a füstölt velő csontnál pedig érdemes kiélvezni minden pirítósra kent falatot, hiszen könnyen belefeledkezhetünk, hogy egy előételről van szó.

Egyetlen apró és elhanyagolható rossz híre és gyermekbetegsége a helynek, hogy egy hasonlóan nagy és nyüzsgő eseményhez, mint az aznap megtartott oldtimer verseny már kevés egy ember. De itt jön képbe a már említett balatoni hendikep:

leszámítva azokat, akik egy lángosozó tempójába várnák az ételek érkezését, minden apró kezdeti hibát ellensúlyoz a helyszín és annak kifogástalan fogásai.

Amikor éppen volt ideje Varga Lászlónak, készségesen elmesélt mindent az étterem történetéről. Nem meglepő, hogy részben őket is a régió varázsolta el, amiért belevágtak a pandémia utáni nyitásba. Lelkesedésre, igényességre és kötelességtudatra nem lehet panasz.

A Káli Gourmet tényleg mindent megtesz, hogy a vendégek ne csupán a balatoni kiruccanás mellett tévedjenek be.

Az egyelőre még csak csütörtöktől vasárnapig nyitva tartó étterem változatos programokkal készül a nyárra. Talán a legnagyobb teljesítmény, hogy a Káli Gourmet több Food Truck-ot is útnak indított, így érdemes követni azokat is. De volt már az említett füstölő kitalálója, KicsiZso is vendég, aki beszállt Varga Lászlóék mellé egy kis sütögetésre. Az esti koncertekről nem is beszélve.

Összességében a Káli Gourmet létjogosultsága a Balatonon megkérdőjelezhetetlen, sőt, a vendéglátóhelyek üde színfoltja. Külön plusz, hogy a helyi- és környékbeli termékek széles felhozatala megtalálható, így választékból nincs hiány.

Romantikáját mindenképp a lelkes, családias hangulata adja, amelyet Varga László páratlan konyhai tehetsége kiemel a mezőnyből. Az étterem minősége pedig frissességéből és elhivatottságából adódóan csak színvonalasabb lesz. A Káli-medence pedig nem megy sehová.

A figyelmetekbe ajánljuk