Egy önmagába zárt világ művészete

Autistic Art

Az autisták egy zárt világban élnek, amibe ritkán engednek betekintést egy kívülállónak – ezt a problémát igyekszik áthidalni az Autistic Art, s közben még gyönyörű tárgyak is születnek.

A Miskolci Autista Alapítvány lakóotthona megjelenésében is különbözik más szociális intézményektől. Az otthonban olyan autistaspecifikus környezetet alakítottak ki, ahol nincs sok zavaró inger, a falon táblák hirdetik a szigorú napirendet, amely az autisták számára biztonságos keret a számukra kezelhetetlen, változásokkal teli mindennapokban. „A mi otthonainkba a fiatalok az autizmusspektrum minden területéről bekerülhetnek, de főleg olyanokkal foglalkozunk, akik középsúlyos vagy súlyos fogyatékkal élnek, és önellátásra segítséggel, vagy egyáltalán nem képesek. – meséli Szalkainé Haraszti Krisztina, a Miskolci Autista Alapítvány vezetője. – Mivel nekik az érzékszerveik és a szociális viselkedésük károsodott, ezért kimondottan ezekre a területekre irányul a fejlesztés. A programok közül az egyik a művészeti foglalkozás, amit az otthont támogató Autistic Art Alapítvány mára már hat helyszínen honosított meg, és aminek köszönhetően a fiatalok a titokzatos belső világuk felvillantása mellett a lakóhelyük fenntartásához is hozzájárulnak. „A forrásteremtés életbevágóan fontos, mert ezeket az otthonokat érintett szülők közössége hozta létre és tartja fenn, és komoly anyagi problémákkal küzdenek – mondja Bella Viktória, az Autistic Art Alapítvány vezetője. – Az állami normatíva messze elmarad a nyugat-európai szintektől, és sok munkába kerül a mínuszok kitermelése.”

A kezdetek

De hogyan kapcsolódik össze egy fogyatékosság a művészettel, és válik néhány speciális fiatal rajza önálló értéket képviselő műalkotássá? Az alapítvány vezetője szerint ez egy szerencsés véletlennek köszönhető. 2008-ban az első aukciójuk, a „Fogadj be” jótékonysági akció során kortárs művészek alkotásait árverezték el, és a támogatók vállalták, hogy három évig támogatnak egy autista otthont, valamint az alkotást létrehozó művészt. Az egyik művész, Tarr Hajnalka nagyon kíváncsi volt, hogy mi folyik egy ilyen otthonban, és ő volt, aki a miskolci Baráthegyi lakóotthonban papírt és ceruzát rakott a súlyos értelmi sérült, nem beszélő, autista Lakatos Renáta elé. Ahogy Tarr Hajnalka elmeséli: „Arra számítottam, hogy gyermekded, naiv rajzok készülnek. Ehhez képest nagyon meglepődtem, amikor Reni egy bizonyos struktúra mentén beszínezte az egész papírt szürkére, majd megfordította, és megcsinálta ugyanezt a másik oldalon, és ezt addig ismételte, ameddig papírt kapott. Megdöbbentő volt, hogy mindenféle érzelem, figurativitás és narratíva nélkül végigfuttatott egy ismétlődő modult a rajzlapon, mert én ezzel a típusú alkotással előtte kortárs művészeti kiállításokon találkoztam. Mivel a többiek is hasonló módon alkottak, úgy éreztem, hogy ez nagyon izgalmas terület, amivel foglalkozni kell, és zavarba ejtő eredmények fognak születni.” A következő két évben két miskolci otthonban is elindultak a foglalkozások Tarr Hajnalka vezetésével, és a 2010-es aukción a művész javaslatára már csak az autisták képeit árverezték el, hatalmas sikerrel.

Értéket teremtenek

2013-ban hozták létre az Autistic Art márkát, amelynek a lényege, hogy az autista alkotásokból kiindulva egy-egy dizájner bevonásával valami gyönyörű teremtődik. A képek noteszokon, selyemsálakon, boroscímkéken és ruhákon születnek újjá, és olyan magas minőségű termék jön létre, amit az emberek a támogató szándék mellett már azért is megvásárolnak, mert tetszik nekik. „Konkrétan az autizmusról beszélni nehéz és felkavaró dolog, de amint valami szépet tudunk mutatni, azzal felkeltjük az érdeklődést a téma iránt, és ezután már szóba lehet hozni, hogy milyen nagy szükség van ezekre az otthonokra, milyen nehézségekkel küzdenek ezek a helyek, és miért van szükségük támogatásra" – mondja Bella Viktória.

Mivel az autisták gyakran nem beszélnek, és csak korlátozottan kommunikálnak, a rajzok megmutathatnak valamit a belső világukból.

Terápia kortárs művészeti szemlélettel

A foglalkozások hatása a nevelők és a szülők szerint is meglátszik a fiatalokon. Az autisták nehezen motiválhatók bármilyen tevékenységre, azonban a művészeti foglalkozásokat nagyon várják. Az ott átélt élmények, a közösség, a biztatás hatására később más foglalkozásokba is könnyebben be lehet vonni őket. Nem az a lényeg, hogy rajzolni tanuljanak, hanem hogy mindenben megerősítést kapjanak, bármit csinálnak. „A foglalkozást úgy érdemes vezetni, hogy a fiatalok ne érezzenek semmiféle elvárást, hanem a saját, biztonságot nyújtó világukban maradhassanak. Ugyanakkor ne záródjanak be oda, hanem fél lábbal maradjanak kapcsolatban a környezetükkel is, és a rájuk szabott mértékben élhessenek át abból annyi élményt, ami még nem jelent túlterhelést a számukra” – mondja Tarr Hajnalka. A vezetők feladata, hogy minél több technikát bevigyenek, és az autisták megtalálják azt a stílust, amelyben a legjobban ki tudják fejezni önmagukat. „Például Kristóf másfél éven keresztül nem csinált mást a foglalkozásokon, csak a lap sarkába satírozta a nevét, ma pedig a biztatás hatására már papírokat terít be színekkel és formákkal – meséli Bella Viktória. – Azóta a gondozók és a szülei is észrevették, hogy sokkal többet mosolyog, többet próbál kommunikálni, tehát a foglalkozás abszolút terápiaként is működik.”

A belső világ kifejeződése

Mivel az autisták gyakran nem beszélnek, és csak korlátozottan kommunikálnak, a rajzok megmutathatnak valamit a belső világukból. „Olyan nehéz az, amikor az ember nem tudja kifejezni a benne zajló folyamatokat – mondja Bella Viktória. – A lakóotthonokban folyamatosan dokumentálják, hogy mi történt az életükben, és ennek hatására mi változik a rajzaikban. Látszik, hogy valamilyen formában megnyilvánul a képeiken az állapotukban végbement változás.” Az alapítvány mára egy tízezer autistarajzból álló gyűjteménnyel rendelkezik, és további kutatásokat tervez, hogy az itt elért eredményeket fel lehessen használni az autisták egyéni terápiája során.

Az otthonok lakóinak képei közben megjárták a Miskolci Városi Művészeti Múzeumot, a Nemzeti Galériát, a budapesti Virág Judit és a Tárt Kapu Galériát. Ahogy Bella Viktória mondja: „Minden ilyen esemény közelebb viszi az embereket az autizmus elfogadásához, és annak megértéséhez, hogy gyakran egyszerű dolgokkal is sokat tehetünk azért, hogy ezek a fiatalok otthonosabban érezzék magukat a társadalomban.”

Az eredeti cikk a Hamu és Gyémánt 2017. tavaszi számában jelent meg. A kiadvány megrendelhető a weboldalunkról.

Fotó időpontja: 2017. 02. 17. Fotó készítője: Sárosi Zoltán Szerző: Lengyel Csilla

Legyen gyűjtő, fizessen elő a Hamu és Gyémántra!

Szép, hasznos, értékes, prémium minőségű – a könyvespolcokon a helye.