konyha pult bárszék csap sütő tűzhely szagelszívó hűtőszekrény konyhaszekrény lépcső nappali amerikai konyhasziget citrom lámpa skandináv bútor

Az Eurostat legfrissebb felmérése szerint idén április-június között több mint 7 százalékot estek az ingatlanárok hazánkban az év első negyedévéhez képest. A tavalyi árakhoz viszonyítva 2020-ban közel 6 százalékkal fizetünk kevesebbet egy lakásért.


Nagyon érdekes felmérést közölt az Európai Statisztikai Hivatal. Míg a COVID-19 árnyékában a legtöbb európai országban érthetetlen okokból nőttek az ingatlanárak, hazánkban, Észtországban, Lettországban, Bulgáriában, Írországban és Cipruson jelentősen csökkent a lakások, házak értéke.

Az EU tagországaiban átlagosan 5,2 százalékkal kellett többet fizetni egy ingatlanért április és június között, mint tavaly ugyan ekkor. Az év első három hónapjában az egy éves különbség 5,6 százalék volt. A legtöbbet Luxemburgban drágultak az ingatlanok egy év alatt. Ott 13,3 százalékkal nőtt a lakások ára, ami azt jelenti, hogy egy 2019-ben átszámítva 50 millió forintért árult ingatlan értéke a pandémiás időszakban közel 57 millió forintra nőtt. Ezzel szemben Magyarországon a tavalyi évhez képest 5,6 százalékot estek az árak. Így amit 2019-ben 30 millió forintért vehettünk volna meg, az most 28 millió forint körül mozog.

Az ingatlanárak alakulása Európában és az Unióban 2010 és 2020 között.

Eurostat

A statisztikai hivatal nem csak az idei és a tavalyi év különbségét vizsgálta, de a 2020 első és második negyedéve között fennálló különbséget is. A legnagyobb mértékben ez esetben is hazánkban zuhantak az árak. A január-márciusi időszakhoz képest a késő tavaszi, nyár eleji hónapokban 7,4 százalékkal olcsóbban juthattunk hozzá ingatanhoz. Ami például 30 millió forintba került az év elején, az 2020 második negyedévében már kevesebb, mint 28 millió forintot ért. Bizonyos országokban azonban ebben a három hónapban is növekedésnek indult az ingatlanok értéke. A legtöbbet ebben az esetben is Luxemburgban drágultak a lakások, negyedév alatt összesen 4,4 százalékkal.

Mindent latba vetve, még mindig nem dobálják hozzánk ingyen a lakásokat, de a felméréséből tisztán látszik, hogy teljesen megzavarta az ingatlanpiacot a koronavírus-járvány. A kérdés már csak az, hogy a pandémiás időszak lezárultával stagnálni, vagy rohamosan nőni fognak-e a lakások és házak árai, esetleg berobban-e egy, a 2015-ösnél nagyobb ingatlanbumm?

A figyelmetekbe ajánljuk