Mesés Marokkó

Marokkó kulturális és etnikai kavalkádja egyszerre lehet bosszantó és lenyűgöző, amit lehet nem szeretni és tiszta szívből imádni. Gyönyörű ország, bámulatos helyekkel, ám mindez csak akkor élvezhető, ha az ember félre tudja tenni európai szokásait.

Mintha Az Ezeregyéjszaka meséibe utazna az ember: káprázatos fények, illatok, színek, hangulatok. Legalábbis, ha sikerül egy hullámhosszra kerülni vele. Mert alapjában zavaró lehet az állandó nyüzsgés, hangzavar, az európaiban a mindennapi betevőt látó rengeteg helybéli, akik mindent el akarnak adni: ételt, italt, szállást, faragást, szőttest, kerámiát, mozaikot, fosszíliát, de akár egy kancsó sivatagi homokot is, és ennek megfelelően rámenősek, néha még erőszakosak is. Bárhol, bármikor leszólítják a turistát, belekarolnak, húzzák-vonják, próbálják irányítani, közben hevesen gesztikulálva magyaráznak, ajánlgatnak, tukmálnak.

Persze mindennek ára van, legyen az testfestés, idegenvezetés, fotó, akár csak egy kétmondatos útbaigazítás. És igen, másként néznek a nőkre, főleg, ha túlságosan európaiként öltöznek, és számon kérik, ha a ramadáni böjt idején túlzottan hedonista a vendég. Mindez hozzátartozik a marokkói élményhez, hiszen a helyiek csak az életüket élik egy olyan országban, amelyet csak az elmúlt években kezdett igazán felfedezni a nagyvilág.

Harmóniában a helyiekkel

Marokkóban nemcsak megfér egymás mellett a múlt és a jelen, hanem tökéletes harmóniát alkot: a nagyvárosok széles sugárútjain szamárháton közlekedő kereskedő, a luxuséttermek szomszédságában a mecsetből éneklő müezzin, a homokdűnék között lavírozó óriási terepjárókat az agyagkalyibákból nézegető pásztorok.

Elsőre lehet, hogy túlságosan rámenősnek tűnnek az itt élők, ám ez náluk a megélhetési kényszer mellett a vendégek megbecsülésének a jele is. Így fordulhat elő, hogy bármikor behívhat magához egy mentateára nemcsak a bazárban színpompás szőnyegeket áruló kereskedő, de egy folyóban a családi szennyest csapkodó asszony is – aki a berber és az arab mellett könnyen lehet, hogy franciául és angolul is beszél.

A mindennapi megélhetés alapfeltétele ugyanis a kommunikáció – így tudják rábeszélni a marrákesi piacon a turistát egy frissen facsart narancslére, az agadiri tengerparton egy haltálra, elmesélni nekik a medinák sikátorainak történetét, segíteni kitalálni a bazárból, elmagyarázni, mi a különbség a nyársakon sorakozó húsok között, eldicsekedni a casablancai óriásmecset rekordjaival, és ötszörös árat mondani taxitarifaként.

Ha pedig valaki nem megszokott nyaralóhelyként tekint az országra, és nem olyan elvárásokkal érkezik, mint egy európai turistaparadicsomba, hanem a helyi kultúra, szokások, látnivalók iránt érdeklődő vendégként, képes ellazulni, és engedni az előzetes elvárásaiból, akkor hamar asszimilálódhat, és jó eséllyel örök élményeket szerezhet ezen a különleges helyen.

Érdekli a folytatás? A teljes cikk a Hamu és Gyémánt magazin 2019/3. lapszámában olvasható. A magazin kapható az újságárusoknál, valamint megrendelhető és előfizethető a honlapunkon keresztül.

Szerző: Vas András

Népszerű címkék:


Legyen gyűjtő, fizessen elő a Hamu és Gyémántra!

Szép, hasznos, értékes, prémium minőségű – a könyvespolcokon a helye.