Olasz, de nem egészen

Szicília guide

Szicília alig másfél óra repülővel Budapesttől, s a sziget olyan különleges kulturális és természeti adottságokkal rendelkezik, amelyek garantáltan felülírják megszokott „olasz élményünket”.

Maffia, Etna, citrusligetek, a vájtfülűeknek Csontváry: nagyjából ennyi, amit Szicíliáról tudni szokás. Esetleg, hogy a Földközi-tenger legnagyobb szigete, Olaszország legkiterjedtebb és legszegényebb régiója, ahol mindig meleg van. Pedig a sziget maga a történelem és a kultúra, elképesztő természeti adottságainak, valamint fekvésének köszönhetően: miután a Földközi-tenger partvidéke a 15. század végéig Európa – s így a világ – centrumának számított, Szicília olyan volt, mint a Nyugati téri aluljáró hétköznap délután öt órakor. Népek és hódítók jöttek-mentek az évezredek során, és mindegyik sajátos nyomot hagyott maga után. Így aztán a kétharmad dunántúlnyi terület egy kicsit görög is, római is, bizánci is, normann is, arab is, francia is, no meg persze olasz, bár a helyiek szerint az csak a nyelv, s a szicíliai erős dialektus, ők maguk külön nyelvként tekintenek rá.Bár a kontinentális Itáliától csak a Messinai-szoros, azaz cirka 3–5 kilométer választja el, mégis, mintha egy másik országba érne, aki a szigetre teszi a lábát. Bájos és sejtelmes, barátságos és befogadó, emberi, megfizethető és természetes. Vélhetően nincs olyan tengerparti része az európai Mediterráneumnak, ahol másfél euróért az ember kezébe nyomnak egy derekas szendvicset, a strandok jellemzően ingyenesek, a stoppos kedvéért az autós letér eredeti útvonaláról.S mindez alig másfél óra repülőútra Budapesttől. Aztán autót bérel az ember, s nekiindul felfedezni a városokat – európai léptékkel kis városokat –, amelyek úgy fűződnek fel egymásra, mint gyöngysoron a szemek. És közben élvezi a tökéletes kávékat, a vékony tésztájú pizzát, az arancinit, a tiramisut, a jó helyi borokat, a tenger felől érkező, frissítő szelet, az Etna szinte tolakodó látványát, az érdekesen sivár tájat, Csontváry perspektívájából a taorminai görög színház romjait, a szerpentineket és hajtűkanyarokat, a semmiből előbukkanó, sok ezer éves romokat. És az ismeretlenül is barátságos helyieket, akik elképesztően pozitív energiát sugároznak, mintha génjeikben hordoznák az életörömöt.Bár tagadják, de olaszabbak az olaszoknál – pedig a rangsoruk szerint első Szicília, a második Európa, s csak a harmadik Itália… –, legalábbis, ha pontosságról, tempóról és megbízhatóságról van szó. Cseppet sem mellékesen alig beszélnek idegen nyelvet, azt a keveset is valami elképesztő akcentussal, így aztán a kommunikáció jellemzően kézzel-lábbal mutogatásból áll. Ez azonban valahogy mégsem zavaró, sőt hamar természetessé válik, főleg, amikor egy településre érkezve azonnal köszöntik az idegent, illetve nemcsak köszöntik, hanem leállnak vele „társalogni”. Akár hosszú tízpercekre is, mintha arrafelé nem létezne az idő, de legalábbis senkinek semmi dolga nem volna. A szigeten ez bőven belefér, mert valahogy nem kell sehová sem rohanni, nem kell semmit időre elvégezni. Cserébe öntudatosak és büszkék a hagyományaikra, a történelmükre és a gasztronómiájukra. És nemcsak megjátsszák a megélhetésért, hanem valóban szeretik az idegent, ha elfogadja és tiszteli őket és „országukat”.

Érdekli a folytatás? A Hamu és Gyémánt magazin 2019/1. lapszáma megrendelhető és előfizethető a weboldalunkon keresztül.

Szerző: Vas András

Legyen gyűjtő, fizessen elő a Hamu és Gyémántra!

Szép, hasznos, értékes, prémium minőségű – a könyvespolcokon a helye.