Paprika-saga

Avagy a Kotányi-sztori

A mórahalmi paprikaföldektől a bécsi királyi udvarig – titkok a Kotányi család történetéből, akik globális márkává tették Szeged aranyát. Erwin Kotányinál, Közép-Európa vezető fűszerbirodalmának tulajdonosánál jártunk.

Elnézést kér, hogy nem beszél magyarul, majd modern irodájának falára mutat. Ide helyezte el az 1858-ban született dédnagyapja, Kotányi János korbeli portréjának másolatát, kifejezetten a Hamu és Gyémántnak adott interjú kedvéért. Bécs külvárosában vagyunk, Erwin Kotányi birodalmában, és ugyanannál az antik íróasztalnál ülünk le, ahol a paprikabirodalom alapító ősatyja, Kotányi János dolgozott. A negyedik generációs cégvezető, Erwin Kotányi filozófiájában a hightech innováció és a múlt ereklyéi együtt élnek. A folyosó falait a századfordulós Szeged életképei díszítik, pár méterre tőlünk robottechnológiás gépek ontják a világpiacra a tonnás zsákokból kikerülő egzotikus fűszereket. Ritkán ad interjút, „Szeretném a magyaroknak elmondani, hogy a szegedi paprika a világon a legjobb minőségű, és továbbadni a történetünket!” – meséli.

A Kotányi márka története egy szegedi paprikamalomban kezdődött, mi most a császárvárosban beszélgetünk. Hogyan lelt otthonra Bécsben a Kotányi család?

A történet 1881-ben kezdődött Szegeden, amely már akkoriban is a paprikáról volt híres. Kotányi János megalapította első paprikamalmát, melyben saját termesztésű paprikát őrölt, és pár év után Magyarország mellett már Münchenben, Berlinben, Prágában és New Yorkban kereskedett Szeged aranyával. Egy idő után Bécsbe tette át székhelyét, amely akkor természetesen az Osztrák–Magyar Monarchiába tartozott. Elég sokáig csak paprikával foglalkozott, majd fokozatosan egyéb termékekkel bővítette portfólióját. Kiállításokon népszerűsítette a terméket, és azt hiszem, rengeteget tett azért, hogy a magyar paprika ismertté váljon.

Ez szinte minden, amit a kezdetekről tudok, elég kevés dokumentáció maradt fent erről az időszakról. Hans Kotányi volt a következő, ő nagyon nehéz időszakban vezette a céget, két világháború alatt. Ekkor igen szűkös idők jártak, így a cég nemcsak fűszerekkel, de alkohollal és különféle ételekkel is kereskedett. Ebből az időszakból maradt ránk egy érdekes kép a jellegzetes paprikakocsikról, két ló elé fogott szekéren zsákokból kínálták az utcán a pirospaprikát a kedves vásárlóknak.

Néhány év múlva, amikor Magyarországon államosították a vállalatot, a cég egy időre megszűnt. Az ötvenes években aztán Ausztriában élesztettük újjá, a rendszerváltást követően pedig elindult a Kotányi magyar leányvállalata. 1991-ben ünnepeltük 100 éves évfordulónkat, és röviddel később át kellett vennem a céget nagybátyám, Friedrich váratlan halála miatt. Éppen akkor fejeztem be tanulmányaimat, és szerettem volna egy kicsit világot látni, de erre nem volt idő, mert be kellett ugranom. Egy ideig egy ügyvezető mellett dolgoztam, de már a kezdetektől igen nagy felelősség nyomta a vállamat. Szerencsére akkori ügyvezető társam igen nyitott volt az újításokra, és elkötelezett volt abban, hogy a Kotányit branddé építsük. Egészen addig a piac elég szűk volt, alig volt konkurencia, így nem kellett harcolnunk, csak eladtuk a terméket és nem koncentráltunk a márkaépítésre. Felismertük, hogy ugyanezt a stratégiát nem folytathatjuk tovább, és az osztrák cégek közül az elsők között kezdtünk el nagyobb gondot fordítani a csomagolásra, a dizájnra és a marketingre. Az eredmény nem maradt el: jelentős piaci részesedést szereztünk, és megvettük azt a vállalatot, amely legnagyobb konkurensünk volt. Ez volt az alap, és amikor már a piacot nem lehetett jelentősen bővíteni, innovációkat vezettünk be, hogy tartani tudjuk a versenyt.

Érdekli a folytatás? A teljes cikk a Hamu és Gyémánt 2018/1. számában olvasható el. A kiadványt keresse az újságárusoknál!

Fotó helyszíne: Szeged, Bécs Fotó készítője: Galgóczi Németh Kristóf, Bácsi Róbert László Szerző: Fogas Krisztina

Legyen gyűjtő, fizessen elő a Hamu és Gyémántra!

Szép, hasznos, értékes, prémium minőségű – a könyvespolcokon a helye.