Ezt a statisztikák is igazolják. Kevésbé sikeresek nélküle.


Dybala tavaly a Juventus egyik legjobbja volt, tökéletes párt alkotva Ronaldoval. A bajnoki címben igen komoly szerepe volt a duónak. Ez az év viszont nem az argentiné volt. A szezon nagyobb részét sérüléssel töltötte és sose volt igazán egészséges játszani, amikor meg az lett volna, akkor járványügyi szabályokat szegett, ami miatt két társával kikerült a csapatból.

Közben a Juventus először a Benevento, majd a Torino elleni kudarcos meccsek után keresztet is vetett az újabb bajnoki címre, illetve utóbbi meccs után már elkezdett kialakulni némi aggódalom, hogy egyáltalán a Bajnokok ligája-hely meglesz-e a csapatnak. Pláne, hogy a kissé hektikus, de korábbi ellenfeleinél sokkal erősebb Napoli következett. De talpra tudtak állni a zebrák és verték a nápolyiakat..

Méghozzá Dybala góljának is köszönhetően, aki éppen csak beállt végre nagyon hosszú kihagyás után és pár percen belül már meg is lőtte csapata második gólját, tökéletes visszatérést produkálva, végül pedig pont ennek a gólnak köszönhetően lett meg a győzelem. Szóval a jelenléte most 2 ponttal többet ért a csapatnak.

A statisztika alapján egyébként lényegesen sikeresebb vele a Juve, a jelenléte pedig a számok alatt pontokat ér. Eddig ugyanis 17 meccset játszottak az olaszok nélküle, ez alatt átlagosan 1,8 pontot gyűjtöttek meccsenként. Mi a helyzet a 12 mecccsel, amin játszott? Nos, vele már 2,3 pontot gyűjtöttek átlagosan.

Ezt persze azért az is magyarázza, hogy a Juventusnak összesen 3 támadója van vele együtt, szóval se Ronaldo, se Morata nem tudott sokat pihenni a szezon során. És akkor most el lehet játszani a gondolattal, mi lett volna, ha nem sérült annyit idén.


Friss

Íme, 3 tipp, hogy feldobd magad, ha szomorú vagy

Mutatunk néhány tippet, ha fel szeretnénk dobni magunkat szomorúság esetén.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Készíts te is házilag limonádét!

A limonádé a nyár egyik legkedveltebb itala. Nagy szükségünk van rá, főleg ebben a hőségben.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS

3 légzéstechnika, amellyel könnyebben álomba ringathatod magad

A hosszú munkanapokkal, különféle feszültségekkel, szülői kiégéssel vagy más érzelmileg kimerítő helyzetekkel teli, elfoglalt és gyors tempójú társadalmunk megnehezítheti a valós relaxációt, a kikapcsolódást és a pihentető alvást. Rengetegen küszködnek valamilyen alvásproblémával, ám egyes légzőgyakorlatot segíthetnek megnyugodni, s ezzel együtt elaltatni minket.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS
A figyelmetekbe ajánljuk