Gary Oldman és Amanda Seyfried fekete-fehérben

Megérkezett az első előzetes David Fincher Netflix-filmjéhez

Gary Oldman részeges forgatókönyvíró benne, akinek amúgy minden idők egyik legjobb filmjét köszönhetjük.



A Harcosok klubja, a He7edik, a Holtodiglan és számtalan más klasszikus rendezője, David Fincher 20 éven keresztül hiába házalt Mank című szerelemprojektjével. 20 évet kellett várnia arra, hogy végül a Netflix lehetőséget biztosítson számára és filmre vihesse elhunyt apja forgatókönyvét, méghozzá úgy, ahogyan azt ő szeretné. Ez azt jelenti, hogy fekete-fehéren, a harmincas-negyvenes évek filmtechnikáját másolva.

A film ugyanis Herman J. Mankiewiczről társadalomkritikus forgatókönyvíróról szól, aki alkoholizmusával küzdve dolgozott Orson Welles Aranypolgárán, amit még ma is minden idők egyik a legjobb filmjének tartanak. A filmet december 4-én nézhetjük majd Netflixen, illetve az amerikaiak majd néhány moziban is elcsíphetik. Az időzítésről pedig csak annyit, hogy streaming-szolgáltató valószínűleg ezt az alkotást fogja a legintenzívebben tolni a jövő év elején tartott Oscarra.

n

A figyelmetekbe ajánljuk