A Chelsea Hotelben annyi művész, alkotó és világsztár szállt meg az elmúlt 135 évben, hogy az épület mára jogosan viseli a legendás jelzőt.


A Chelsea New Yorkban, azon belül is Manhattanben található, a hetedik és a nyolcadik sugárút között, a Chelsea nevet viselő városrészben, amely természetesen egyben névadója is a hotelnak. 1883 és 1885 között építették, a maga 12 emeletével pedig akkoriban a város legmagasabb épületének számított.

Falanszter-ideát követve álmodták meg a Chelsea-t

Charles Fourier, francia filozófus

Wikimedia Commons

Bár jogosan azt gondolhatnánk, hogy a Chelsea története itt kezdődött, ez valójában nem igaz. Az épületet megálmodó Philip Hubert ugyanis az 1700-as évek egyik legnagyobb hatású filozófusának, Charles Fouriernek falanszter-ideáját követve álmodta meg az eredetileg apartmannak elképzelt hotelt. Olyan lakóközösséget szeretett volna létrehozni, melyben az ott élők a tulajdonosokkal együttműködve osztoznak a költségeken. Művészek, alkotók, a társadalomba nem feltétlenül illeszkedők gyülekezőhelyévé vált a Chelsea, egy idő után pedig annyi színt kapott, hogy inspirációként szolgált mindenki számára. Kicsit sem túlzás azt állítani, hogy hátrahagyva eredeti funkcióját művésztelepként működött tovább.

„Ez megjelenik például a legfelsőbb szintek kialakításában: az itt található szobák – vastag falaik és óriási ablakaik miatt – művész stúdiókként funkcionáltak, ám közvetlenül felettük volt egy közös tetőterasz, ahova mindenkinek bejárása volt, mindenféle kisajátítás nélkül"

– mondta Weiler Péter képzőművész, a Chelsea egyik történetkutatója, valamint a CHECKOUT - a New York-i Chelsea Hotel lakóiról készült kiállítás művésze és egyben szervezője.

Jó lokáció és dzsentrifikáció

Naplemente Manhattanben, a Chelsea városrészben

123rf.com

Bár a szálloda eleinte nagy sikernek örvendett, 1905-re csődbe ment. Nem sokkal később luxushotelként újranyitott, ám ez az időszak sem tartott túl sokáig, hamarosan ismét megfeneklett a Chelsea „sikerhajója" – még úgy is, hogy ekkor már olyan hírességek költöztek be, mint például a Huckleberry Finn kalandjainak írója, Mark Twain.

Itt fontos viszont megemlíteni, hogy a hotel sok szempontból jó helyen, és jó időben nyitott meg. Lokáció szempontjából nagyon közel feküdt ahhoz a kikötőhöz, ahol az Európából az Egyesült Államokba érkező bevándorlók megérkeztek a kontinensre. Lévén a Chelsea nem csak szimpla hotel volt (apartman jellegét például olyannyira megtartotta, hogy akár egy egész életre bérelhetőek voltak a szobák, átalakításuk pedig engedélyezett volt), hanem sokszor első otthont is jelentett az országba érkezőknek.

Ebben az időben indult el továbbá a New Yorkra jellemző, és gyakorlatilag esszenciáját adó dzsentrifikáció is (szociológiai jelenség, mely során a felértékelődött belvárosi területek lakossága kicserélődik – a szerk.), melynek hatására a Chelsea népszerűvé vált.

A magyar tulajdonosok

1939-ben három, szintén bevándorló magyar család vette át az épület irányítását: az új tulajdonosok Joseph Gross, Julius Krauss és David Bard lettek. A hotel menedzsmentjéért utóbbi felelt, aki gyakorlatilag megteremtette azt a Chelsea-t, amiről ma már csak legendaként beszélünk.

A zsidó származású David Bard, feleségével együtt 1920-ban, Tyukodról vándorolt ki az Egyesült Államokba.

„Szinte egyből a szállodaiparban kezdett el dolgozni. 19 évvel később, a másik két tulajdonossal együtt, hitelből vették meg a Chelsea-t"

– mondta lapunknak Weiler, aki azt hozzátette, Bard sokban hasonlított Philip Hubertre, hiszen számára is a közösségépítés volt a legfőbb cél: a profitmaximalizálásnál sokkal fontosabb volt számára, hogy a közösség jól működjön, és valami maradandó jöjjön létre. Művészetrajongó tulajdonos volt, akinek a műkedvelésen túl nagyon fontos volt, hogy mindenki tudja róla, a legnagyobb művészek nála szállnak meg. Persze egy idő után már az alkotók számára is presztízzsé vált, hogy a magyar tulajdonossal rendelkező szállodában éljenek.

Stanley Bard

Youtube/Freeman's

Vezetése alatt olyan sztárok kezdték el belakni a Chelsea-t, mint Arthur Miller, Jackson Pollock és Dylan Thomas – utóbbi 1953-as halála csak még népszerűbbé tette a hotelt.

Az idősebb Bardtól végül fia, Stanley vette át a szálloda irányítását, aki a kijárt úton folytatta a menedzselést.

Ez a kisfiú ott biciklizett, játszott, liftezett. Nagyon sokáig féltékeny is volt a szállodára, hogy az elvette tőle az apját, de végül David halálával átvette az irányítást. "

Stanley végül teljesen művészkolóniát csinált az épületből – olyan világsztárok élték itt mindennapjaikat, mint Leonard Cohen, Janis Joplin vagy Mick Jagger.

Annyira azért kapitalisták voltak Bardék is, hogy tudták, működtetni kell a szállodát, de olyan fontos volt számukra a közösség, hogy szinte minden hónapban csak nullszaldósra tudták kihozni a költségeket."Előfordult, hogy valaki csak képpel tudott fizetni, vagy esetleg egy verssel.

Az ifjabb Bard vezetése alatt a Chelsea visszavonhatatlanul beírta magát a mai mainstream kultúrába. Művészek éltek, bujkáltak és alkottak a hotel falain belül. A legendák szerint olyan művek születtek itt, mint például Arthur C. Clarke 2001 – Űrodisszeája.

Bulik, pia, gyilkosságok

Sid Vicious

Wikimedia Commons

Persze ekkora szabadság mellett elkerülhetetlen volt, hogy ne legyenek problémák. Bard olyannyira szabadosan vezette a hotelt, hogy hamarosan a drogfüggők is felfedezték maguknak, valamint óriási népszerűségnek örvendett az alternatívrock-irányzatok (grunge, punk, hard rock) folyamatos alkoholmámorban élő képviselői között is. A 1970-es évekre a bulik szinte mindennapossá váltak és sajnos néha tragédiába is torkollottak.

A Chelsea-ben, a Sex Pistols tagjai által rendezett bulin ölték meg például 1978-ban az együttes basszusgitárosának, Sid Vicious-nak barátnőjét. Nancy Spungenre szobájuk mosdójában találtak rá, hasában még mindig benne volt a kés, amivel megölték. Bár gyakorlatilag semmire nem emlékezett, Vicious végül magára vállalta a gyilkosságot. Az 21 éves zenész pár hónappal később szintén elhunyt, az ő halálát heroin-túladagolás okozta.

A vég

Stanley Bard végül 2007-ig igazgathatta a Chelsea-t. A korábbi tulajdonosok leszármazottai eddigre unták meg ugyanis, hogy a szálloda semmilyen profitot nem termel. A hotelt először a BD Hotels NY, majd három évvel később Joseph Chetrit ingatlanfejlesztő vette meg 80 millió dollárért (mai árfolyammal számolva közel 24,3 milliárd forint – a szerk.). Ezt követően szinte azonnal megkezdték az amúgy szükséges renoválást. A hotelt ideiglenesen bezárták, csak azok a lakók maradhattak szobáikban, akik már évek óta, életvitelszerűen a Chelsea-ben laktak.

Stanley Bard ezt követően Floridába költözött, itt is hunyt el 2017-ben. 82 éves volt – ebből legalább negyven évig a Chelsea menedzsere.

Weiler Péter a Chelsea Hotel elképesztő lakóiról készült új akril festményeiből 2020. szeptember 24-én nyílik kiállítás, melyről további információt a linkre kattintva, az eseményhez készített Facebook-eseménynél találnak.

Friss

Getty

Japánban dolgozhatsz óriáskeréken is

Egészen szokatlan szolgáltatással állt elő egy vidámpark Tokióban.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

A figyelmetekbe ajánljuk