Vannak, akik képtelenek dönteni és ezért lemaradnak mindenről, illetve olyanok is vannak, akiknek tényleg az utolsó pillanatban derül ki, mégis el tud utazni. Semmi baj, segítünk! Mutatunk pár fővároshoz közeli kirándulóhelyet, amit még ma is meglátogathasz.



nagymaros

hu.123rf.com

Nagymaros

Ha abszolút biztonsági játékot kívánunk űzni és közben nem is akarunk olyannyira eltávolodni a székesfővárostól, akkor talán a legjobb ötlet elugrani Nagymarosra, ahol ott a Duna part és a panoráma. Visegráddal pont átellenben a nyugodt kisvárosnak azonban akad még több látnivalója, például a Kálvária domb és a római katolikus templom.

Ráadásul Nagymarosra a vonatközlekedés is kiváló. Ha messzebb is kirándulnánk, akkor a visegrádi vár is közel van, csak át kell hozzá kelnünk a Dunán komppal.

teleki-tisza kast\u00e9ly

teleki-tisza-kastely

Nagykovácsi

Talán nem gondolnánk elsőre Nagykovácsira, hiszen egy kis zsákfaluról beszélünk a Budai hegység lábánál, Budakeszi után, de hihetetlenül színes és érdekes kis faluról beszélhetünk.

A korábban Wattay, ma Teleki-Tisza-kastély egyemeletes klasszicista épülete 1840 körül épült. Érdekessége, hogy az 1848-49-es szabadságharc idején Görgey főhadiszállása is volt. Impozáns kertje sokszor esküvők, konferenciák helyszíne szokott lenni.

Nagykovácsit átszeli az Ördögárok patak, de a faluban érdemes megnézni a református és római katolikus templomokat is.

tatab\u00e1nya

Unspalsh/Andrea Jäger

Tatabánya

Tatabánya is kis túlzással Budapest agglomerációjának része, közel a fővároshoz akár még vonattal is könnyen és gyorsan megközelíthető. 50km autóval sem több, mint egy óra.

Az építészet szerelmeseinek érdemes meglátogatnia a helyi színházat, a Jászai Mari színházat. A megkapó, szecessziós épület már átadásakor is kiemelkedett a bányák és az újonnan nyíló üzemek sivár világából, vele szemben pedig épp a Tulipános Ház állt, az akkori tisztikaszinó.

A Cifra Palota egykori Bányatiszti Kaszinó építése 1923-ban kezdődött, stílusa alapján a szecesszióba visszanyúló magyaros építészet egyik figyelemre méltó példája, ezért, ha itt járunk, semmiképp ne hagyjuk ki.

Friss

Kiterjesztett valóságban ismerkedhetünk meg az atomenergiával

Virtuálisan mutatja be műtárgyait az idei Múzeumok Őszi Fesztiválján az Atomenergetikai Múzeum. A kiterjesztett valóság izgalmas világa csupán egy okoseszköznyi távolságra van tőlünk.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

A figyelmetekbe ajánljuk