Bár a nyári buliknak a koronavírus-járvány következtében jó eséllyel búcsút inthetünk, ez természetesen nem azt jelenti, hogy tilos táncolni. Sőt, talán jobban is tesszük, ha néha egy kis tánc segítségével megszabadulunk a felgyülemlett stressztől. Motivációnak pedig mutatjuk is az általunk leginkább kedvelt táncos filmeket.


Adódik persze a kérdés, hogy mitől jó egy táncos film. Kell hozzá legalább egy nagyon tehetséges, ám a színpadtól rettegő táncművész, egy mentor és végtelen mennyiségű jó zene. A listánkban szereplő mindhárom filmben megtalálhatóak a felsorolt kritériumok, és persze még sok minden más is.

A tánckar megmutatta nekünk, mire számíthatott az, aki a Broadwayn akart táncolni

1985-ben, az azonos című Pulitzer-díjas színdarab alapján készült Tánckar (A Chorus Line) című film mindent magában foglal, amivel egy táncművésznek a 80-as években szembe kellett néznie, ha egy Broadway-show tánckarának tagja akart lenni. A film egészét egyfajta feszültség járja át, mely nagyon jól jellemzi az egész világra kiterjedő AIDS-krízis okozta közhangulatot. A tánckarban gyakorlatilag az összes klasszikus táncművészkarakterrel találkozhatunk: egyszerre szurkolhatunk az önmagát csúnyának találó, de tehetséges táncosnőnek, a kiöregedő művésznek, a homoszexualitásával küszködő, fiatal táncosnak és az álmait végtelen optimizmussal kergető fiatal lánynak. A filmet összesen 2 Gloden Globe-díjra és 3 Oscar-díjra jelölték.

Dirty Dancing vagy ahogy mi, magyarok ismerjük: Piszkos Tánc

„Baby-t senki nem ültetheti a sarokba" – hangzik el a mára már klasszikussá vált mondat a filmtörténet talán legkultikusabb táncos filmjében, a Dirty Dancingben. Az 1987-ben készült film hozta meg Patrick Swayze-nek az igazi sikert, ami egyáltalán csoda, hiszen tökéletes párost alkottak a film másik főszereplőjével, a Baby-t alakító Jennifer Grey-jel. És hogy mitől működik még ma is tökéletesen a magyarok által csak Piszkos Táncként ismert film? A válasz egészen egyszerű: van benne romantika, humor és tökéletesen passzolnak a táncjelenetek a még jobban megkomponált betétdalokhoz. Utóbbi egyikéért, a (I've Had) The Time of My Life-ért a film meg is kapta a legjobb eredeti dalnak járó Oscar-díjat.

A jazz aranykorából jelentkezik a Chicago

Ami nem sikerült 2001-ben a Moulin Rouge!-nak, azt szinte minden akadály nélkül összehozta egy évvel később Catherine Zeta-Jones és Renée Zellweger főszereplésével a Chicago: megnyerte a legjobb filmnek járó Oscar-díjat. A színésznők közül előbbi ráadásul még a legjobb női mellékszereplőnek járó szobrot is hazavihette. A jazz aranykorában, vagyis az 1920-as években játszódó film, Velma Kelly és Roxie Hart történetét mutatja be, akiket gyilkosság miatt halálbüntetésre ítélnek: Kelly férjét és ikertestvérét, Hart pedig szeretőjét ölte meg. Mindkét nő kétségbeesetten vágyakozik a reflektorfényre, amitől még a mögöttük settenkedő halálbüntetés árnyéka sem tudja eltántorítani őket. A film – és egyben az eredeti színpadi verzió – külön érdekessége, hogy a történet egyik mellékszereplője egy magyar karakter, Helinszki Katalin. A szerepet megformáló Ekaterina Shchelkanovának még magyarul is meg kellett tanulnia az egyik zenés jelent kedvéért, ahol a következő sorokat kellett elmondania: „Mit keresek, én itt? Azt mondják, hogy a híres lakóm lefogta a férjemet, én meg lecsaptam a fejét. De nem igaz. Én ártatlan vagyok. Nem tudom, mért mondja Uncle Sam, hogy én tettem. Próbáltam a rendőrségen megmagyarázni, de nem értettek meg."

Friss

Ezeket az igaz történeten alapuló sorozatokat látnod kell

Ha igazán intenzív sorozatélményre vágyunk, nézzünk igaz történeten alapuló szériákat, hiszen nézőként ezeknek a sztoriknak a szereplőivel lehet a legkönnyebben azonosulni. Mutatjuk a legjobbakat.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS