Az univerzum legjobb képei 2020-ban

Gyönyörű képek készültek a világűr és a csillagok fényképészeinek legnagyobb nemzetközi versenyén, a Greenwichi Királyi Obszervatórium által szervezett Insight Investment Astronomy of the Year 2020 pályázaton. Az díjazott asztrofotósok 5000 jelentkező közül kerültek ki, és már-már szokásosan két magyar is ott van a legjobbak között.


Schmall Rafael „Technológia börtönében" címet viselő képe nemcsak bravúros fotótechnikai megoldásával érdemelte ki a zsűri elismerését, hanem témaválasztásával is egy fontos problémára irányítja rá a figyelmet. A hosszú expozíciós idővel készített képen a csillagok előterében lévő vékony fehér csíkok valójában kereskedelmi műholdak. A szatellitek szabad szemmel ugyan nem érzékelhetőek, de kellően nagy számban mérhetően megemelik az égbolt fényességét, ezzel a csillagászok munkáját is rontva.

Emellett Tóth Bence a Waves című képével az újoncok kategóriájában állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Fotója galaxisunk egy ionizált hidrogénből álló zónájának kavargó részletét bemutató ún. mélyég felvétel.

Egyébként kifejezetten jól megy a mieinknek a csillagfotózás, hiszen 2012 óta egy év kivételével minden évben született magyar győzelem. Tavaly például Francsics László fényképe nyerte el a rangos díjat, aki azóta már a Insight Astronomy Photographer of the Year zsűritagja.

Ami nagyon sok képről elmondható, hogy a készítőik egyáltalán nem tervezték meg az űrfotót vagy nem a legtökéletesebb körülmények között fotóztak: sokszor váratlanul bukkantak fel az égi jelenségek, illetve a legtöbb képet erős fényszennyezettség mellett készítették (volt, aki a hátsó kertjéből fotózott).

És a lényeg:

Peter Ward

A figyelmetekbe ajánljuk