Angol lady a Vértesben

Interjú Catherine Dickensszel

Minden vendéget lelkesen fogad, sokukat jó ismerősként köszönti, hiszen visszajárnak hozzá. Olyan odaadással beszél Csákberényről és Magyarországról, hogy szavai országimázskampányba illenek. Ahogyan az a hét, különleges vendégház is, amelyet a Fejér megyei dombok között, szőlőtőkék és levendulaültetvények között hozott létre. Catherine Dickens, a világhírű angol író szépunokája, aki nem mellesleg anyai ágon magyar származású.

A Békés megyében élő édesanyját látogatta meg 15 éve, ám azóta Magyarországon ragadt. Miért?

A gyökereim itt tartottak, itt érzem otthon magam. A lelkem angol, de a szívem és az agyam magyar. Ami nem véletlen: anyukám itt született, és időskorára vissza is költözött.

Ön először Budapesten élt, ingatlanokkal üzletelt, ma már Csákberény az otthona, saját birtokán egyedi vendégházat működtet. Nem hiányzik a városi pezsgés?

Három éve élek itt, de nem tudom megunni. Csak ha muszáj, akkor megyek
Budapestre, és alig várom, hogy visszaérjek. Nem vagyok az a láblógatós típus, mindig csinálok valamit. Ha nagy ritkán nincs konkrét intéznivalóm, körbe-járom a házakat, picit átrendezem, csino-sítgatom őket. Képes vagyok órákig tenni-venni, gyönyörködni bennük és a kilátásban.

Hogy jött létre az „álombirodalom”?

Budapesten, 2001-ben találkoztam a második férjemmel, Christopherrel, egy ismerős mutatott be neki, aztán másnap összefutottunk a közértben. Néhány hónap múlva megkérte a kezemet. Egy barátunkkal sokat jártunk ezen a környéken, a férjem imádta, és vettünk egy hétvégi házat Csákberényben. Mivel azonban keskeny volt a telek, megvettük a mellette lévőt is. Közben a férjem intézte a maga üzleteit, nekem kellett a földhivatalba járkálni, papírokat, szerződéseket intézni, a présházak felújítását szervezni, munkásokat találni. Aztán úgy belejöttem, hogy megvettük a szomszéd telkeket, persze nem ment minden egyszerűen, akadt, aki nem is akarta eladni, hogy ne kerüljön angol kézbe. Ibi és Karcsi, egy helyi házaspár nagyon sokat segített, végig mellettünk voltak, szereztek munkásokat a környékről, akiknek szintén sokat köszönhetünk. Aztán 2010-ben elkezdtük kiadni a bungalókat.

A hobbiból mára jól menő üzlet lett. Mi a siker titka?

Nem hirdetjük sehol, szájról szájra terjed a híre. A magyarok többsége nem is tudja, milyen remek adottságú ország ez: gyönyörű a táj, béke van. Egy ilyen helyszín máshol dollár- vagy eurómilliárdokba kerül. Az egyik legnagyobb bók az volt, amikor egy 50-es fickó azt mondta: meg kell mutatnia a külföldi barátainak, hogy lássák, milyen ékszerdoboz lapul itt.
Úgy érzem, a világ idejön hozzám: barátok, helyiek, magyar turisták, külföldi ismerősök. Az amerikai nagykövet, Colleen Bell is tervezi, hogy meglátogat. De járt itt Adrien Brody színész is, olyan jóban lett a kislányommal, hogy egy szombaton együtt is ebédeltünk. Most legjobban Kate-ra és Vilmos hercegre
várok. (Nagyot nevet.) 

Honnan ez a vendégszeretet? Végzett bármilyen turisztikai, vendéglátó-iskolát?

Nem. Tizenhat éves koromig bentlakásos iskolába jártam Angliában, aztán titkárnőképzőt végeztem Cambridge-ben. 18 évesen használtautó-kereskedésben kezdtem dolgozni, nagyon nehezen bírtam. A főnök kirúgott, mert túl őszinte voltam: elmondtam a vevőknek, hogy a kilométerórákat visszatekerik. Aztán Londonban béreltem lakást a barátnőimmel, és recepciósként dolgoztam három évig. Majd rájöttem, hogy napsütésre, melegre és tengerre vágyom, ezért listát készítettem az „álomhelyekről”: Seychelle-szigetek, Hawaii, a Karib-szigetek. Kinéztem a telefonkönyvből az ott működő hoteleket, írtam nekik, hogy szeretnék náluk dolgozni, és egyszer csak érkezett egy állásajánlat. Így 23 évesen csomagoltam, és boldogan mentem a Brit Virgin-szigetekre. Ott találkoztam az akkor már a szállodabizniszben jártas első férjemmel, és vele együtt működtettünk boutique hoteleket tíz évig.
Nagyon megfogott a karibi hangulat, az építészet, a színek, s bár sosem tanultam, elkezdtem lakberendezéssel foglalkozni. A kék-fehér házakba is ott, a Guana-szigeten szerettem bele. Elhatároztam: nekem is lesz saját kis hotelem, amit a saját ízlésem szerint rendezek be. Hiszem, hogy ha valamit rettentően szeretnél elérni, nagyon gondolsz rá, és teszel is érte, akkor sikerül. Ma már megvan a saját „szigetem”. Nagy segítséget adott hozzá a hit és a Jóisten szeretete.

Mire a legbüszkébb?

Az okos és gyönyörű lányomra, Megre. Tizenkét éves, osztrák bentlakásos iskolába jár, 2-3 hetente jön haza. Miután ideköltöztünk Budapestről, két évet a móri általánosba járt. Sosem nyafogott, busszal közlekedett, sikerült beilleszkednie, megszerették az osztálytársai, és mindenben segítették. Emiatt a magyar iskolarendszerre is büszke vagyok: nagyszerű, hogy egy kis községben ilyen nyitott és segítőkész gyerekek és tanárok vannak. Arra is büszke vagyok, hogy bankkölcsön nélkül hoztuk létre ezt a gyönyörű rezidenciát – a helyiek közreműködésével. És óriási öröm, hogy mindenki lenyűgözve néz itt körbe.

Fantasztikus az ereje, lelkesedése, pedig több tragédia is érte a közelmúltban. Honnan ez a vibráló energia, állandó jókedv?

A génjeimből, anyukám is ilyen, de biztosan tanulható is. A lányomra koncentrálok, és teszem a dolgom. Nem titok: szörnyű volt az elmúlt időszak, mell--rákom volt, a férjem gyomorrákban egy éve meghalt. Itt vannak a hamvai fent, a kápolnában, a sok évvel ezelőtt elhunyt kislányoméval együtt. De rosszkedvűnek lenni, panaszkodni, szomorkodni nem éri meg, előre kell nézni, és optimistán, a jóra fókuszálva továbbmenni. 

Mik a tervei a közeljövőben?

A férjem tovább akart ugyan építkezni, de én már csak egy házat tervezek, és befejezni a szépségházat meg a konferenciatermet. Utána csinosítgatni, fej-leszteni szeretném a bungalókat.
A nagy álmom az, hogy megbízzanak egy „nagyköveti” munkával, hogy bemutathassam a briteknek ezt a fantasztikus helyet. Nagyon büszke vagyok a magyar gyökereimre, erre az országra, a sikereire, például a Saul fia Oscar-díjára vagy a nyári fociteljesítményre. De Magyarország nem csak Budapestből áll, és nem csak a paprikáról, a gulyásról meg a bikavérről szól. Olyan területek, értékek vannak itt, amelyeket sokan el sem tudnak képzelni! Azt hiszem, mindezt remekül tudnám hirdetni: megvan a nevem, a Dickens mindenkinek ismerősen cseng, egyre jobban beszélek magyarul, van tapasztalatom, erős és lelkes vagyok. Gyertek, itt vagyok, használjatok erre a feladatra!

Nemesi gyökerek

Catherine Dickens édesanyja, a magyar–osztrák származású Jeanne-Marie Wenckheim grófnő, a Békés megyei Dobozon született, a háború elől Ausztriába, majd Angliába vándorolt. Férje halála után, 1998-ban visszaköltözött Magyarországra. A 81 éves hölgy őrzi a híres XIX. századi felmenő, Charles Dickens író sétapálcáját és kézzel írott leveleit. Charles Dickens nagyon szerette szórakoztatni vendégeit, karácsonykor mindig előadott egy saját darabot, s feleségét szintén Catherine-nek hívták.

A fenti interjú eredetileg a Hamu és Gyémánt 2016. őszi számának Gyémánt mellékletében jelent meg.

Fotó helyszíne: Catherine's Cottages Fotó időpontja: 2018. 01. 23. Fotó készítője: Bácsi Róbert László Szerző: Krausz Viktória

Népszerű címkék:


Legyen gyűjtő, fizessen elő a Hamu és Gyémántra!

Szép, hasznos, értékes, prémium minőségű – a könyvespolcokon a helye.