Vegyületek és emóciók

Interjú Tóth Sándor kávéforradalmárral

Háromszoros magyar baristabajnok, világbajnoki döntős, a Lucky Cap Speciality alapítója, egy szekszárdi kávézó, A Kávé Háza tulajdonosa, amelyet egymás után háromszor választottak az év kávéházának. Ahogy a kávéról beszél, egyszerre két dolog válik hangsúlyossá: egyfelől, a kávé külön kultúra, másfelől, kultúránk szerves része – az emberi kapcsolatok apropója és kísérője.

Hogy kezdődött a kávé iránti érdeklődése, és hogyan lett ebből szerelem?

Mint Közép- és Dél-Európa kávékultúrájára, a sajátomra is az olasz eszpresszókultúra hatott elsőként. A kilencvenes években sokat jártam Olaszországba, és az akkori hozzáértésem és ízlésem szerint bármelyik bárban kiváló kávét kaptam. Ezt szerettem volna itthon meghonosítani, nem mellesleg az olasz kávékereskedők életszínvonala is vonzónak tűnt. Így aztán nekiláttam. Amikor az ember elindít egy vállalkozást, vakmerő, emellett pedig hajlamos beleszeretni a saját történetébe, és ettől kicsit szebbnek tűnik minden. Én is így voltam vele, aztán a második év végére „lefőtt a kávém”, tönkrementem. Felismertem, hogy szinte semmit sem tudok a kávéról, ezért elkezdtem nagyon komolyan tanulni, majd később versenyezni, ma pedig már a csapatommal fontos szerepet töltünk be a magyar kávékultúrában, tanítunk és versenyzőket segítünk.

Személyes véleménye szerint milyen a jó kávé?

Szerintem kétfajta jó kávé létezik. Az egyik szakmailag tökéletes, minden szempontból a helyén van, kerek, egyensúlyos, hibajegyektől mentes, és valamiért izgalmas. A másik talán nem felel meg a professzionális paramétereknek, de egy adott pillanatban és környezetben emocionálisan sokat jelent. Kedves társaságban eltöltött, kellemes délutánokon fontos mellékszereplővé válhatnak ezek a vegyületek.

Ezek szerint nem zavarja, ha szakmailag nem tökéletes egy kávé?

Sznobizmusnak tartom, ha valaki csak tökéletes kávét hajlandó inni. Gyakran kérdezik tőlem, hogy mit gondolok például a kapszulás kávéról. Azt gondolom, hogy amire kitalálták, arra kiváló. Ez nem azt jelenti, hogy szívesen iszom ilyet, hiszen miért is innám, ha van jobb. De vendégségben elfogadom, ha örömmel és jó szándékkal kínálják.

Az interjú teljes terjedelmében a Hamu és Gyémánt 2016. téli számában olvasható el.

Fotó készítője: Galgóczi Németh Kristóf Szerző: Kovács Natália

Legyen gyűjtő, fizessen elő a Hamu és Gyémántra!

Szép, hasznos, értékes, prémium minőségű – a könyvespolcokon a helye.