Árral szemben, derűvel

Interjú Vecsei H. Miklóssal

A művér a körömágyaiba tapadt. Vértanú lesz? (Nem kéne...) Keres. Talál. Eltalál. Megremeg a hangja. A keze. A válaszaiba néha bezsuppolná a világegyetemet. Nem szándékos. Így jár az agya most – vagy inkább a szívével beszél, mint Szorokin figurái? József Attiláról, családi hozományról, Y generációról, világrendező(i) elvekről, epic sodrásról, írásról és egy befejezetlen görög sorstragédiáról beszélgettünk Vecsei H. Miklóssal, a Vígszínház színművészével.

Zavarja a zaj?

Igen, mert én javasoltam ezt a helyet. Máskor mindig csendes. Jólesne.

Hosszú estéje volt?

A József Attiláról írt monodrámám, a Mondjad, Atikám! előadása után képtelen voltam egy helyben maradni, elmentem egy Midnight Music koncertre a Várkertbe. Babzsákok, éjfél, a Budapesti Fesztiválzenekar játszik, Fischer Iván mesél, és karnyújtásnyira vezényel – zseniális.

Mi volt a menü?

Egy Rachmanyinov-zongoraverseny. De egyébként dilettáns vagyok.

Miért?

Nem értek a komolyzenéhez, de szeretem.

Inkább System of a Down szól a fülesben?

Az is. Nyáron Moszkvában élőben is hallottam őket.

Miattuk utazott Moszkvába?

Az egész júliust ott töltöttük a barátommal, alkotótársammal, „kis Atival”. Bocsánat, az ifjabb Vidnyánszkyval. Molnár Ferenc darabját, a Liliomot állítottuk színpadra oroszul.

Bulgakovot fordított, az ifjabb Vidnyánszkyval vitt alkotói csapat, a Sztalker Csoport neve Tarkovszkij filmjére utal, Rachmanyinovot hallgat – oké, nem éjjel-nappal: honnan ered az oroszvonalas vonzalom?

A hit az életem egyik alapköve.

Messziről indít.

Mindjárt megérti. A nyugati művészet – kivételekkel – nem szakrális művészet, Goethe vagy Dürrenmatt inkább az agyban működik, fejre támadnak. Az oroszoknál a szakralitás akkor is ott dereng az alkotásban, ha amúgy szó sincs benne Istenről. Náluk inkább szívből erednek a döntések. Viktor Pelevin kortárs orosz író azt mondja, a keleti és a nyugati világ között az a különbség, hogy az utóbbira sokkal kevésbé jellemzők az irracionális választások. Azért lettem színész, mert a színházban találtam meg a hivatásomat. Ez mit jelent? Hiszek a színházban, abban, hogy képes jó irányba megváltoztatni a gondolkodásunkat, az életünket. Az emberek szívét kell megbirizgálni a színházban: tegyenek fel maguknak kérdéseket, keressenek rájuk új válaszokat, dobják ki az instant megoldásokat. Az orosz irodalom páratlanul gazdag forrás hozzá. Dosztojevszkij hátborzongató, pedig másfél évszázaddal ezelőtt született írásokról, Arany János kortársáról beszélünk.

Érdekli a folytatás? A teljes interjú a Hamu és Gyémánt 2017/4. számában olvasható el.

Fotó helyszíne: Óbuda Fotó időpontja: 2017. 11. 14. Fotó készítője: Galgóczi Németh Kristóf Szerző: Lipcsei Árpád

Legyen gyűjtő, fizessen elő a Hamu és Gyémántra!

Szép, hasznos, értékes, prémium minőségű – a könyvespolcokon a helye.