Jézus, jedi, gentleman

Interjú Szabó Kimmel Tamással

Hét évre eltemették, 2017 egyfajta feltámadást hozhat: tavaly filmstábok adták kézről kézre, idén az Alföldi Róbert rendezte Passio XXI -ben az ő fejére kerül a töviskorona. Szabadúszásról és szabad dühről, hívő-hitetlen környezetről, pofonokról, fojtásról, elfojtásról és egy soha meg nem születő gólról beszélgettünk Szabó Kimmel Tamás színművésszel.

Volt Fenyő Miki, játszotta Hamletet, legutóbb pedig Jézust – mi jöhet még?

Úristen! Fogalmam sincs.

A viccet félretéve?

Apró mesék a címe, Köbli Norbert írta a forgatókönyvet, Szász Attila rendezi a filmet. Sokat remélek tőle. Nekem meg ki kell magam pattintanom.

Szálkásít?

Fogynom kell. Egy 1945-ben a frontról hazatérő férfi nem lehet puttó. Nagy szerep, szuper alkotókkal. 1945, Tökéletes gyilkos, Pappa Pia, Felesleges ember és Apró mesék – tobzódik a filmszerepekben. Nyilván ilyen mennyiségben kell hozzá szerencse.

És még?

Maradj normális, és ne gondold magad többnek annál, ami vagy. Miután lement a Made in Hungaria, amellyel ma is gyakran azonosítanak, és ami egy hibátlan időzítéssel elkészített film volt, hét évig nem forgattam mozifilmben. Sokan hittük, hogy sínen vagyunk. Aztán ocsúdtunk. Nagy törésként éltem meg, de türelmes vagyok, nem estem kétségbe. Néhány hónapja észrevették, hogy vagyok. Mitől? Csak szeretném érteni a rendszert. Nem lehet.

Beindult az ügynöke?

Két éve szétváltak az útjaink. Nem sok értelme volt, itthon nincs kultúrája, mert kicsi és belterjes hozzá a színházi és a filmes világ. Illusztrálom: a Katona kihirdeti a következő évad tervét, az ügynököm pedig időpontot kér az igazgatótól. Találkozik Máté Gáborral, és egy kávé mellett azt mondja neki, látom, hogy az Ahogy tetszik is repertoáron van. Lenne Orlando szerepére egy színészem… Kiröhögik. Megjegyzem, joggal.

Maga házal?

Nem így szocializálódtam, és szerencsére a szükség sem visz rá. Hívnak.

Bírja a castingot?

A gyarapodó tapasztalatok birtokában egyre jobban. Csak gyakran befolyásolja a teljesítményt az aktuális hangulatom.

Az súlyos rizikófaktor.

Kilencven százalékban azt nézik, milyen a „csomagolásod”, kivel hogy mutatsz a kamerában, működik-e a partnerrel a párbeszéd, a kémia, hogy reagáltok egymásra, milyen passzban vagy, sugárzik-e belőled valami bűverő vagy haloványan pislákolsz. Egy casting olyan, mint a százméteres síkfutás. Sokszor beragadtam a rajtnál.

Úgy nehéz nyerni.

Nem mindig érzed magad tehetségesnek és magabiztosnak. Előfordul, hogy egy bizarr gesztus vagy rossz kommunikáció miatt villámgyorsan elpárolog a motivációd. Azt is el kell döntened, hogy valóban a szerep izgat vagy egyszerűen kell a pénz. Minél lazább és magabiztosabb vagy, annál jobbak az esélyeid. A legjobb példa rá az érettségim. A szóbeli előtt már eldőlt, hogy felvettek a Színművészetire. Semmit nem tanultam. Eljött a szóbeli napja, lassan rám került a sor. Álltam a folyosón, és egyre súlyosabban éreztem, hogy valamit csak kéne majd bent mondanom. Megkértem az osztálytársamat, fussunk át gyorsan legalább egy témát. Ledarálta, bementem, húztam – pont azt a tételt. Friss volt az élmény, jelest kaptam.

Érdekli a folytatás? A teljes interjút a Hamu és Gyémánt aktuális lapszámában olvashatja el.


Legyen gyűjtő, fizessen elő a Hamu és Gyémántra!

Szép, hasznos, értékes, prémium minőségű – a könyvespolcokon a helye.